Feszültek a lakók a hajnali munkakezdés miatt

Feszültek a lakók a hajnali munkakezdés miatt
Debrecen – A nyugati kiskörúton hét eleje óta hajnal négykor kezdik a munkálatokat a szakemberek, köszönhetően az afrikai forróságnak, ám ezt nem nézik jó szemmel a környéken élők, akik ekkor inkább pihenni szeretnének, mintsem a gépek zajára ébredni.

– Leszögezném, hogy elfogadjuk és örülünk a beruházásnak, hiszen már nagyon ráfért a Bajcsy-Zsilinszky utcára a felújítás, de az, hogy kedd hajnalban munkagépek robajára kellett ébrednünk, az sokakat felháborított – kezdte egy a környéken élő lakos. – Azt persze megértjük, hogy a hőség miatt korábban kezdik a munkákat, de erről illett volna tájékoztatni a lakókat. Mi is nyitott ablaknál aludtunk éppen, amikor odakinn felbőgtek a gépek – folytatta. A kommunikáció hiányát ottjártunkkor többen is említették hozzátéve, hogy számos esetben a sajtóból értesülnek egy-egy szakaszon induló munkálatról.

Többen kifogásolták továbbá azt is, hogy az autók ki-be járása roppant nehézkes, mindemellett elismerik, hogy ez a beruházással együtt járó egyik sajnálatos kellemetlenség. Nem ez azonban az egyetlen probléma, amely a beruházás kapcsán jelentkezett. – Nagy a por, a zaj, de ezzel együtt kell most élnünk, viszont a mi lakásunkban megrepedt a plafon, a szomszédban pedig megsüllyedt a kapu. Ezekre persze kaptunk ígéretet, hogy majd orvosolják a problémáinkat, de kíváncsian várjuk a végkifejletet – mondta el egy a Bajcsy-Zsilinszky utcán élő lakó.

A városházáról a munkálatok kapcsán azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a környéken élők türelmét kérik a korai műszakkezdés miatt, amely előre láthatóan – a hőség mérséklődéséhez igazodva – szombatig tart majd, ám elképzelhető, hogy a hátralévő időben vasárnaponként is dolgoztat a kivitelező, hogy tartani tudják az augusztus 20-ra vállalt határidőt.

-HAON-

 

Korábban írtuk:



A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .