Fészekrakó az arany háromszögben Debrecenben

Akt.:
Emberhez és környezethez méltatlan
Emberhez és környezethez méltatlan - © Fotó: Fábián György
Debrecen – A kétes kupac a nagy figyelemmel övezett terület mellett lapul.

Lehangoló látvány fogadja az arra járókat a Böszörményi út és a Békessy Béla utca sarkán levő zöldterület egy zugában: akár életvitelszerű tartózkodás nyomaiképp is értelmezhető az a szedett-vedettnek tűnő holmi, amelyet nemrég egy bokor tövébe hordott valaki.

A cserje annak a területnek a kerítésén innen helyezkedik el, amelynek sorsát évtizedek óta nagy közfigyelem övezi. Korábban benzinkutat terveztek oda építeni, ám a beruházás a környékbeli lakók ellenállása nyomán végül meghiúsult.

Legutóbb, 2017 tavaszán arról adhattunk hírt, hogy a telek gazdát cserélt; az ügylethez adandó önkormányzati hozzájárulás kapcsán az új tulajdonos akkor úgy nyilatkozott, két éven belül üzletházat, kereskedelmi központot kíván ott építeni.

Az egykori védett tölgynél

Az említett hulladékot „rejtő” növényzet egyébként annak a néhai termetes tölgynek a közvetlen közelében található, melynek maradványai a kerítés túlsó (azaz a belső) oldalán dacolnak az enyészettel. Mint emlékezetes, a védett, táblával is megjelölt fát a 2015. április elsejei szélvihar döntötte a kerítésre, s később a környékbeliek közül többen – a dróthálón ekképp támadt résen át bejutva – kutyafuttatónak használták egy darabig a lezárt területet.

FGy