Festmény- és műtárgyárverés

Január 27-én rendezik meg Miskolc életének első festmény- és műtárgyárverését a Károly hotelben. A rendezvényt a Corvin Kft. Marketing Irodája kezdeményezésére a Villás Galéria együttműködésével rendezik meg.

Tervezik, hogy támogatják a kortárs művészetet is: így – mivel az árverést évente szeretnék megrendezni – hagyományt teremtenének abból is, hogy díszvendégként miskolci kortárs művészt hívnak meg. Ez alkalommal Tóth Sándor Munkácsy-díjas szobrász- és éremművészre esett a választás, a művész néhány alkotása az aukción is látható és megvásárolható majd. Az aukciót megelőzően január 25-én ünnepélyes kiállítás- megnyitót tartanak.

HM