Visszatekintő

2020.01.13. 15:00

Késő nyarat idéző október

Többen is jubileumot, mások megújulást ünnepeltek az ősz közepén.

Fotó: Kovács Péter

A zene világnapján, október 1-jén adták át az ismét régi pompájában tündöklő, felújított debreceni zenepalotát. Ugyanezen a napon elrajtolt a III. Magdafeszt, a Csokonai Színház Szabó Magda előtt tisztelgő seregszemléje. Néhány nap múlva bokrétaünnepet tartottak: elérte legmagasabb pontját a „Hit és kultúra” görögkatolikus turisztikai látogatóközpont a debreceni Attila téren.

Október 7-én pénzváltót raboltak ki egy debreceni bevásárlóközpontban: az alkalmazottakat megtámadta három férfi, elvették a náluk lévő készpénzt, majd negyedik társukkal együtt elmenekültek a helyszínről. E napokban „oltották” a rókákat a megyében veszettség ellen, csalétekbe rejtett oltóanyaggal, ezért a hónap végéig ebzárlat és legeltetési tilalom volt érvényben.

Hat magyar város, köztük Debrecen is bekerült harminc európai ország legtöbb kreatív és kulturális lehetőséget rejtő 190 városa közé – közölte az Európai Bizottság. Október 10-én bejárást tartottak a több mint 50 százalékban elkészült nagyerdei strandon. Somogyi Tóth Dániel orgonaművész, a Kodály Filharmónia Debrecen igazgató-művészeti vezetője pedig megszólaltatta a Református Kistemplom megújult orgonáját.

E hónapban konferenciát rendezett a 70 éves Alföld folyóirat az évforduló kapcsán, az irodalmi folyóirat-kultúra előtt tisztelegve. Október 13-án önkormányzati választást tartottunk, kijelölve a települések vezetőit és döntéshozóit a következő öt évre.

A 14. Grand Prix Chimique nemzetközi vegyésztechnikus-versenyre 12 országból érkeztek a fiatalok a cívisvárosba.

Október 24-én négyes ikrek születtek a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában, egy Békés megyei pár, Nagy Richárd és Nagyné Kozák Anita gyermekeiként. Anita, Anna, Ricsi és Panna november végén, egészségesen hagyták el a kórházat.

Zenés jubileumoktól volt hangos a hónap: 280. születésnapja alkalmából adott ünnepi koncertet a Debreceni Református Kollégium Kántusa a Nagytemplomban, a Tankcsapda és a Rocksuli is koncerttel ünnepelte 30. születésnapját.

S amiről még emlékezetes marad az október: hosszú, kellemes indián nyarat, szinte késő nyári időt élvezhettünk.

SzT

Kiállításmegnyitó a festészet napján | Fotó: Matey István
Október végén behajtották a hortobágyi jószágokat | Fotó: Kovács Péter
Bemutatkozott a debreceni állatkert kis tapírja | Fotó: Molnár Péter
A Bocskai Portyán | Fotó: Matey István
Idén is birtokba vették a darvak a Hortobágyot | Fotó: Molnár Péter
Székelyhídról – Böjte Csaba vezetésével – Álmosdra érkezett Zarándokok ültettek fát | Fotó: Kovács Péter
A 7. Cívis Cuhárén ropták | Fotó: Matey István
Fodor Ferenc a II. Furtai Pásztor­találkozón | Fotó: Kovács Péter
Épül a nagyerdei strandfürdő | Fotó: Matey István
A legjobb ifjú vegyészek versenyeztek Debrecenben | Fotó: Kiss Annamarie
A Richter Cirkusz látványos műsora a megyeszékhelyen | Fotó: Kiss Annamarie

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában