Férfi vízilabda világliga – Varga Dániel nem játszhat Grúziában

Budapest – A csapatkapitány Varga Dániel sérülés miatt nem szerepelhet, helyette Mezei Tamás került be Benedek Tibor keretébe a Tbilisziben kedden sorra kerülő, grúzok elleni férfi vízilabda világliga-mérkőzésre.

A vlv.hu szaklap beszámolója szerint Varga Dániel még a belgrádi Európa-bajnokságon szenvedett bordasérülést, amely a vártnál sokkal nehezebben gyógyul. A játékos kihagyta a Pro Recco elleni Bajnokok Ligája-meccset, majd szerepelt ugyan a Szolnok legutóbbi bajnoki találkozóján, de mégis az a döntés született, hogy a mielőbbi gyógyulás érdekében ne játsszon a fárasztó utazással is járó keddi összecsapáson.

A csapat vasárnap megtartotta edzését a Margitszigeten, és hétfőn utazik el a grúz fővárosba, ahol magyar idő szerint 15.30 órakor kezdődik a mérkőzés. A grúzokat az Eb nyolcaddöntőjében 14-3-ra győzte le Benedek Tibor együttese, a világliga hazai találkozóján szintén magabiztos, 17-10-es magyar siker született.

A magyar válogatott tavaly a grúzok és a románok felett aratott győzelem után kikapott Görögországban, így pillanatnyilag második helyen áll csoportjában. A keddi találkozót követően április 26-án Romániában vív mérkőzést, majd május 10-én a görögök elleni hazai találkozóval zárja a világliga-selejtezőt.

A magyar válogatott kerete:

kapusok:
Nagy Viktor (Szolnoki Dózsa-Közgép), Bisztritsányi Dávid (A-Híd-OSC-Újbuda)

mezőnyjátékosok:
Bátori Bence, Salamon Ferenc, Decker Ádám (mind A-Híd-OSC-Újbuda), Jansik Dávid, Vámos Márton, Fülöp Bence, Mezei Tamás (mind Szolnoki Dózsa-Közgép), Bedő Krisztián, Zalánki Gergő (mindkettő ZF-Eger), Manhercz Krisztián (Szeged-Diapolo), Tóth Márton (Ferencváros-PQS Waterpolo)

– MTI –








hirdetés