Férfi vízilabda világliga: a férfiak a görögökkel egy csoportban

Budapest, 2015. szeptember 18., péntek (MTI) – A magyar férfi vízilabda-válogatott Görögországgal, Romániával és Grúziával került egy csoportba a 2015/16-os világliga selejtezőjében.

A nemzetközi szövetség, a FINA által elkészített csoportbeosztást a hazai sportági szövetség honlapja ismertette, megszólaltatva egyúttal Benedek Tibor szövetségi kapitányt, aki szerint lehetett volna erősebb is a csoport.

“Magunkkal kell foglalkozni, a saját játékunk megerősítésén, a csapat építésén kell dolgoznunk – jelentette ki a szakvezető, akinek irányításával a nyári kazanyi vb-n hatodik lett az orosz városba címvédőként érkezett gárda. Hozzátette, az jól jön, hogy az első körben a Kazanyban világbajnoki bronzérmet szerzett görögök elleni decemberi mérkőzés lesz időben legközelebb a jövő év eleji belgrádi Európa-bajnoksághoz.

“Szokás szerint körülbelül egy héttel az első meccs előtt hirdetem majd ki az első keretet” – mondta Benedek Tibor.

A Világliga-selejtezők csoportjai:

A csoport: MAGYARORSZÁG, Görögország, Románia, Grúzia
B csoport: Szerbia, Montenegró, Spanyolország, Franciaország
C csoport: Horvátország, Olaszország, Oroszország, Törökország

A magyar csoport menetrendje:

október 20.:
Magyarország-Grúzia
Románia-Görögország

november 17.:
Magyarország-Románia
Görögország-Grúzia

december 1.:
Görögország-Magyarország
Grúzia-Románia

2016. február 16.:
Grúzia-Magyarország
Görögország-Románia

április 26.:
Románia-Magyarország
Grúzia-Görögország

május 10.:
Magyarország-Görögország
Románia-Grúzia

– MTI –



További hírek a Sport kategóriából






hirdetés