Hitélet

2020.05.20. 21:17

„Az Isten pajzsként vesz körül minket”

Kocsis Fülöp érsek-metropolitát fontos üzenetre kérte a Magyar Keresztény Értelmiségiek Szövetsége.  

20200412 Debrecen Fotó: Molnár Péter MP Hajdú-Bihari Napló Húsvéti istentisztelet. képen: Kocsis Fülöp érsek-metropolita atya

Fotó: Napló-archív

Hitből pajzsot – ez a címe a Görögkatolikus Metropólia honlapján és a " target="_blank" rel="noopener noreferrer">YouTube-on is elérhető videónak, mely része egy, a járvány idejére buzdító gondolatokat közlő sorozatnak. – Ebben a nehéz időszakban valamilyen küzdelemre, harcra készülünk, és stratégiát dolgozunk ki. A pajzs védekezést szimbolizál, a biblikus gondolkodású embernek ilyenkor óhatatlanul eszébe jut a zsoltár:

„Pajzs gyanánt vesz téged körül az Isten igazsága.”

– Vagyis, amikor az Isten vesz körül minket pajzsként, akkor az nem csak egy irányba tartott védőeszköz. Az Isten igazsága úgy vesz körül, hogy minden oldalról véd, s ekkor eszünkbe jut mindenvalósága is, hiszen Isten jellemzője, hogy mindenütt ott van, s így tud kívül-belül védelmet nyújtani – hangsúlyozta Kocsis Fülöp, aki szerint nem csupán egy filozófiai tétel, hogy az abszolútum a világ minden porcikájában ott van. – Így ez már nemcsak védekezés, hanem inkább bizonyosság, és nemcsak érzékeljük azt a pajzsot, hanem azonosulunk vele – világított rá a görögkatolikus érsek.

Nem menekülni kell

Kocsis Fülöp kiemelte, ahhoz, hogy az ember felismerje, az Isten mindenhol jelen van – és ez a mi életünkben is tetten érhető –, önmagunkba kell tekintenünk. Ez azért fontos, mert csak így tudjuk a hit fényében értelmezni az életünket, például most a vírushelyzetet, amely mindnyájunkat olyan helyzetbe hozott, melyre nem voltunk felkészítve – magyarázta az érsek-metropolita. Mit tegyünk, hogyan viselkedjünk ebben a helyzetben? Csak akkor találhatjuk meg a helyes választ, ha önmagunkba tekintünk, ha átgondoljuk és értelmezzük azt, és ennek fényében hozzuk meg döntéseinket. Így lehet nemcsak kimenekülni a helyzetből, hanem beépíteni az életünkbe – tanácsolta Kocsis Fülöp, aki kitért arra is, minden gondolkodó ember számára adott a lehetőség, hogy végiggondolja a veszteségeket és a lehetőségeket, és mindezekből építkezzen: hogyan tovább. – A keresztény ember mindezt a hit fényénél szemléli. Isten kezében tartja az eseményeket, ezért őt vesszük észre mindenben: önmagunkban és az eseményekben is – vélekedett.

A szenvedéstörténet tükrében

Az érsek-metropolita arra is felhívta a figyelmet, hogy az őskeresztényeknek is fontos felismerésük volt: nemcsak a hit, hanem a feltámadás fényében tudták értelmezni az elmúlt eseményeket. Amikor ebben a fényben gondolták újra, hogy mit is mondott és tett Jézus, minden átalakult, kiváltképp életének legsötétebb szakasza, a szenvedéstörténet. – Ha a feltámadás, a hit fényében tudjuk értelmezni a vírushelyzetet, a világot, amiben élünk és önmagunkat. Ugyanazt a hitet éljük meg a vírushelyzet előtt, és ennek fényében világosodik meg a jövő is: hogyan épüljünk tovább. Én nagyon bízom abban, hogy másképp. Mindenből tanulunk, az Isten most ezen a helyzeten keresztül tanít bennünket. Csak akkor vehetjük észre, ha ezt a pajzsot nem védekezésül emeljük fel, hanem beépül az életünkbe mindazzal, ami eddig történt velünk. Így épülhet tovább az életünk a feltámadásban, a hitben – fogalmazott végezetül Kocsis Fülöp.

SZD

A borítóképen: Kocsis Fülöp érsek-metropolita

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában