Nagyvilág

2018.10.01. 18:56

A lengyel hősökre emlékeznek

Markowa - Az emberséget és az embertelenséget is elénk tárja a lengyel múzeum.

Markowa - Az emberséget és az embertelenséget is elénk tárja a lengyel múzeum.

Nyomasztó és fájó emlékeket feltáró, a zsidók mentésében részt vevő lengyeleknek emléket állító múzeum található Markowában, mely kendőzetlenül tárja a látogatók elé azokat a szörnyűségeket, melyek a második világháború alatt történtek Lengyelországban.

Pisztoly dördül

Az intézmény létrejöttét az Ulma család sorsa ihlette, melynek tagjai a náci Németországgal szembeszállva lengyel zsidóknak nyújtottak menedéket a viszontagságos háborús időkben. Segítettek embertársaikon, tudván, hogy ezért akár az életükkel is fizethetnek. S csakugyan – az emberségükért – rajtuk kívül többen is, halállal fizettek. Anna Stróż múzeumigazgató elmondta, eleinte egy egyszerűbb, szerény múzeumot szerettek volna létrehozni, ami regionális jellegű. Végül aztán egy egészen különleges épület készült el. Az indusztriális, rozsdás és a világos képek miatt kissé ellentmondásos küllemű intézmény két éve nyílt, azóta több mint százezren látogatták meg. A multimédiás tárlat egyaránt mutatja be a korabeli fényképeket és a modern megoldásokat. A kiállítás befogadása aktív részvételt kíván, egy helyütt például egy-egy „ablak” kinyitásakor, mely mögött fényképek lapulnak, váratlan pisztolydörrenés hangeffektje tölti be a teret.

A múzeum előtt 110 emléktáblát helyeztek el, melyeken azoknak a neve olvasható, akik életüket adták zsidó honfitársaikért. Megrázó az üresen hagyott táblák látványa, hiszen a mai napig a felszínre kerülhet egy-egy újabb név a szörnyű múltból. Szintén szembeötlő az intézmény bejáratánál lévő falon sorakozó 1400 embernek a neve, akik mind a német megszállás lengyel hősei, de ismeretlen, hogyan végződött életük.

Markowa a második világháború előtt mintegy 4 és fél ezer lakost számlált, csaknem harminc zsidó családot beleértve. A már említett Ulma család – Józef és Wictoria Ulma és gyermekeik – összesen nyolc zsidónak segített. A német katonai rendőrség előtt azonban lelepleződtek, akik nem ismertek kegyelmet.

Józef Ulmát és a kilencedik hónapban várandós feleségét, valamint hat gyermeküket brutálisan meggyilkolták, továbbá a náluk menedéket kapó zsidók is életükkel fizettek.

Így vált az Ulma család mindazon lengyelek áldozatvállalásának a szimbólumává, akik saját és családjaik életét kockára téve segítettek a zsidóknak a háború alatt.

VK


[related-post post_id="4001240"]

[related-post post_id="3981044"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!