Többféle nézőpont

2019.11.07. 20:14

Rendszerváltás és szabadság: két kiállítást is megnyitottak a Méliuszban

Hogyan zajlott a rendszerváltás a cívisvárosban? És mi is az a szabadság? Két igen meghatározó kérdésre keresik a választ a Rendszerváltás Debrecenben és A szabadság értelmezései – Think Freedom kiállítások, melyeket szerdán nyitottak meg az érdeklődők számára és november 30-áig tekinthetőek meg a könyvtár II. emeleti kerengőjében.

Fotó: Matey István

– Nagyon inspiráló, hogy kétféleképpen is megpróbáljuk megérteni a szabadságot és a rendszerváltást – mondta köszöntőjében dr. Kovács Béla Lóránt, a Méliusz Juhász Péter Könyvtár (MJPK) igazgatója. A megnyitón a vendégek egy filmbemutatót is láthattak Rendszerváltó televíziók címmel, melyet egy beszélgetés követett Vojtkó Ferenc rendezővel és dr. Pallai Lászlóval, a Debreceni Egyetem Történelmi Intézetének adjunktusával.

– Ez egy olyan visszaemlékezés részemről is, amelynek fiatalként részese lehettem. Sokszor mondják, hogy a történelemnek vannak nagy pillanatai, és mi hajlamosak vagyunk arra gondolni, hogy ezek valamikor régen voltak. És akkor, amikor éppen benne vagyunk, nem is ismerjük fel, hogy az épp egy olyan pillanat volt. Utólag jövünk rá, és arra is, hogy valószínűleg életünkben ilyen csak egyszer történik – mondta el a megnyitón dr. Pósán László országgyűlési képviselő.

Szorosan összetartoznak

A rendszerváltás Debrecenben című kiállítás kurátora dr. Pallai László, akinek a válogatásban a könyvtár dolgozói is segítségére voltak. A gyűjtemény a MJPK Helyismereti Gyűjtemény és Fotótár dokumentumaiból látható. A szabadság értelmezései – Think Freedom művészeti installáció pedig Edina Seleskovic, elismert amerikai művész keze munkáját dicséri. Hat magyar város – Veszprém, Budapest, Szeged, Debrecen, Pécs és Zirc – fiataljait bevonva alkotott egy olyan városi kiállítást, amely nem csak összeköti az embereket a világ minden pontjáról a művészereje által, hanem emlékezteti is a fiatalokat arra a szabadságra, amit az elmúlt harminc évben élvezhettek, élvezhetnek.

 

LD

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában