Férfi vízilabda Bajnokok Ligája – Éremért utazik az Eger

Eger – Az éremszerzés a célja a ZF-Eger férfi vízilabdacsapatának a Bajnokok Ligája nyolcas döntőjében, amelyet csütörtöktől szombatig az olaszországi Genovában rendeznek.

“Mindenki, aki ide eljutott, már nyert, de nem szeretnénk megelégedni ennyivel. Kijelenthetem, hogy éremért utazunk Genovába” – mondta Bárány Attila, a klub ügyvezető elnöke kedden az egri Városházán tartott sajtótájékoztatón. Emlékeztetett arra, hogy negyedik alkalommal részesei a finálénak, ami most először nyolccsapatos.

“Genovában szeretnénk örömet okozni szurkolóinknak, büszkeséget adni annak a háromszáz fiatalnak, aki ebben a klubban sportol” – tette hozzá.

Dabrowski Norbert vezetőedző szerint nagyon kicsik a különbségek résztvevő csapatok között, az Eger a CNA Barceloneta ellen kezd. A szakember szerint ha a spanyol csapaton túljutnak – amiben hisz -, akkor akár a döntőbe is bekerülhetnek.

Branislav Mitrovic csapatkapitány jelképesnek nevezte, hogy a sajtótájékoztatóra megkapták a Városháza dísztermét, mert a siker, az eredmény nem csak a klubé, a városé is.

Az esélyeket latolgatva az olimpiai, világ- és Európa-bajnok szerb kapus hangsúlyozta, elég sokat és jól tudtak edzeni, magabiztosan vágnak neki a döntőnek. “Nincsen rossz, és jó csapat, az első meccsen is az fog dönteni, ki akarja jobban a győzelmet.” – jelentette ki.

Habis László, a város polgármestere szerint elkötelezett klubvezetés, nagyszerű edző, kitűnő csapat, és komoly támogatói háttér – benne a város önkormányzata – biztosítják a vízilabdaklub kiemelkedő eredményeit.

Az Eger továbbjutása esetén a görög Olympiakosz és a német Spandau Berlin összecsapásának győztesével találkozik.

A nyolcas döntő menetrendje:

csütörtök:

negyeddöntő:

Olympiakosz (görög)-Spandau Berlin (német) 16.00
ZF-Eger-CN Barceloneta (spanyol) 17.30
Jug Dubrovnik (horvát)-Szolnoki Dózsa 19.00
Pro Recco (olasz)-Brescia (olasz) 20.30

péntek:

az 5-8. helyért: 16.00 és 17.30 elődöntő: 19.00 és 20.30

szombat:

a 7. helyért: 16.00
az 5. helyért: 17.30
bronzmérkőzés: 19.00
döntő: 20.30

– MTI –



További hírek a Sport kategóriából

Sporthírek