Férfi kosárlabda vb-selejtező – Ivkovics csak az utolsó pillanatban szűkít keretet

Kecskemét – A sérülések miatt továbbra sem dőlt el, hogy kikkel vág neki a Koszovó, valamint Litvánia elleni világbajnoki selejtezőknek Ivkovics Sztojan, a magyar férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya.

A Kecskeméten készülő együttes pénteki sajtónyilvános edzésén elhangzott, hogy a korábban nyilvánosságra hozott bő keretből – Hanga Ádám és Váradi Benedek mellett – sérülés miatt Golomán György és Pongó Marcell sem lesz ott a csapatban, ám mivel a többiek közül sem mindenki egészséges, nem lehet tudni, hogy ki lesz bevethető állapotban.

“A keret szűkítése közvetlenül a meccs előtt fog megtörténni. Nem hiszem, hogy nagy meglepetések lesznek, vannak kisebb-nagyobb gondok, sérülések, de mindig a pozitívumokra koncentrálunk. Koszovó nem ajándékba kapta az indulás lehetőségét, megverték a macedónokat és az észteket, selejtezőből jutottak ide” – mondta a szövetségi kapitány.

Ivkovics Sztojan hangsúlyozta, próbálnak a következő körbe kerülni, mert korábban még nem fordult elő, hogy a magyar férfi kosárlabda két egymást követő ciklusban is az európai elitbe tartozzon.

“Annyival nehezebb a helyzetünk, mint az Európa-bajnokságon, hogy 12-en jutnak tovább, nem 16-an. Mindent megteszünk azért, hogy újra a legjobb európai csapatok között legyünk. Ez nagyon fontos, a továbbjutás hatalmas dolog lenne” – tette hozzá.

Az együttes jövő csütörtökön, Pristinában mérkőzik Koszovó válogatottjával, majd három nappal később a Tüskecsarnokban fogadja a litván csapatot.

A magyarok négy kör után a harmadik helyen állnak a csoportjukban, amelynek Lengyelország a negyedik tagja.

A válogatott bő kerete:

Perl Zoltán, Govens Darrin, Tóth Norbert, Vojvoda Dávid, Kovács Péter, Eilingsfeld János, Ruják András, Wittmann Krisztián, Ferencz Csaba, Allen Rosco, Keller Ákos, Karahodzic Kemal, Molnár Márton, Horti Bálint, Benke Szilárd, Filipovity Marko

– MTI –