Helyi közélet

2012.08.14. 09:47

Mire futotta az uniós pénzből Hajdú-Biharban?

Debrecen - Kórházfejlesztéstől, kerékpárút-építésen át a főtérszépítésig sok mindent támogatott az EU.

Debrecen - Kórházfejlesztéstől, kerékpárút-építésen át a főtérszépítésig sok mindent támogatott az EU.

Nem szolgálták megfelelően a 2007 és 2010 közötti vidékfejlesztési programok a vidéki életszínvonal növelését, a társadalmi és a szociális feszültségek csökkentését - állapította meg az Állami Számvevőszék. Ezzel szemben a Napló által megkérdezett hajdú-bihari polgármesterek úgy vélik, az Uniótól elnyert pénzek nélkül aligha tartana ma ott a településük intézményhálózata, és infrastruktúrája, ahol tart. Berettyóújfaluba például 2007-től napjainkig több mint 6 milliárd forint uniós támogatás áramlott, Polgáron pedig (az önerővel együtt) 3,2 milliárd forint jutott a helyi értékek gyarapítására. Megyénk számos településén a közösségi források révén tudták elvégezni például az oktatási intézmények korszerűsítését, de ezekből a pénzekből jutott műfüves focipályára, kerékpárútra, járóbeteg-szakellátó intézményre, sőt kórházfejlesztésre is. A polgármesterek egyetértenek azzal, hogy támogatandó területek közül a versenyszférának nagyobb hangsúlyt kellene kapni, ugyanakkor hozzáteszik, hogy amit például sportcsarnokra ad az Unió, abból nem lehet új ipartelepet kialakítani vagy a meglévőt fejleszteni.

HBN-PA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában