Férfi kosárlabda EK – Kikapott, így nem juthat tovább a Szolnok

Sassari/Budapest – A Szolnok kikapott az olasz Sassari vendégeként a férfi kosárlabda Európa Kupa középszakaszának ötödik fordulójában, ezzel eldőlt, hogy nem juthat tovább csoportjából.

Eredmény, a sorozat honlapja alapján:

középszakasz (legjobb 32), N csoport, 5. forduló:

Sassari (olasz)-Szolnoki Olaj 90-74 (24-13, 18-23, 19-20, 29-18)

A magyar csapat legjobb dobói: Burrell 23, Vojvoda 16

A magyar bajnok fennállása során először jutott be a második számú európai kupasorozat középszakaszába, amelyben 1/3-as győzelmi mérleggel állt, és egyetlen sikerét éppen a Sassari ellen aratta a nyitókörben. A 2/2-nél tartó olasz bajnokot a visszavágás vágya mellett az is fűthette, hogy jó esélyekkel pályázott még a nyolcaddöntőbe jutást jelentő első két hely elérésére.

Pór Péter vezetőedző gondjait fokozhatta, hogy a bombaformában játszó szerb Strahinja Milosevic lábfejsérülése még mindig nem jött teljesen rendbe, így a szerb légiós nem utazott el Szardíniára.
A házigazda az első negyed végére 11 ponttal elhúzott, s bár a harmadik negyed végére öt pontra felzárkózott a Szolnok, a záró felvonásban az olasz együttes ellépett, s végül 16 ponttal megnyerte a találkozót.

A magyar együttes jövő szerdán otthon, a spanyol Zaragoza ellen búcsúzik a sorozattól.

– MTI –



Sporthírek






hirdetés