edc

2020.06.10. 13:09

Népszerű a vállalkozásokat segítő platform

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata kiemelten fontosnak tartja megóvni és segíteni a helyi vállalkozókat és vállalkozásokat a járványhelyzet miatt kialakult nehéz gazdasági helyzetben. Ennek érdekében az önkormányzat és az EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ április 28-án közösen tartott sajtótájékoztatóján bejelentette a vállalkozásokat segítő platform létrehozását.

Az EDC Debrecen szerdai közleménye szerint a meghirdetett támogató rendszer nagyon népszerű a vállalkozók körében. A koronavírus-járvány hatására rengeteg vállalkozás vesztette el eddigi partnereit vagy ügyfeleit, ennek következtében számos megkeresés érkezett feléjük annak érdekében, hogy segítsenek új kapcsolatok kiépítésében, vagy pedig az adott termék vagy szolgáltatás eljuttatásában a célközönség felé. Ezen megkeresések száma különösen a platform bejelentését követően kezdett megemelkedni. Szintén sokan érdeklődtek a jelenlegi nyitott pályázatokról és támogatásokról, továbbá információt kértek egyéb lehetőségekről (különös tekintettel a Debreceni Városi Tőkealapra), amelyek segíthetik a cégeket és vállalkozókat a jelenlegi helyzet átvészelésében.

A kialakított online platformon az elmúlt hetekben 29 megkeresés érkezett a nyolc kiemelt témához kapcsolódóan. Míg a pályázati tanácsadás keretein belül körülbelül 90 személyes egyeztetést és nagyjából 200 hívást bonyolítottak le az EDC-nél, 10 e-mailes megkeresést kezeltek és kb. 11 200 tájékoztató e-mailt küldtek ki a helyi cégeknek.

Az EDC arra vonatkozóan is kapott kérdéseket, hogy mi a teendő akkor, ha a vállalkozás bérbeadója nem engedi el az üzlethelyiség bérleti díját. Mint említik, ilyen esetekben csak akkor tudtak/tudnak segíteni, ha a kérdéses üzlethelyiség a DMJV tulajdonában van.

Voltak olyanok is, akik önzetlen felajánlással akarták segíteni a vállalkozókat, egyikük például elkészítette az ország első, a jelenlegi vírushelyzethez szabott, tematikus, angol üzleti szótárát, amit aztán kiajánlott az EDC számos cég részére, akik pozitív visszajelzést küldtek a szolgáltatásról.

Az EDC-hez az alábbiakkal kapcsolatban is érkeztek kérdések, megkeresések:

  • Csökkentett munkaidős foglalkoztatás bértámogatása (82 vállalkozás bértámogatási igényének beadását segítették elő)
  • Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) új versenyképesség-növelő támogatási program (12 cég támogatási kérelmét segítették)
  • Munkahelyteremtő bértámogatási program
  • A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása (31 cég nyújtott be támogatást a segítségükkel)
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában