Megtalálta a fészkét

2019.06.24. 22:50

Újraélesztené a haldokló magyar cigányzenét a hazatérő Kállai Bettina

Magyar-roma zenészcsaládból származik. Belgiumban nőtt fel és Brüsszelben diplomázott kommunikáció és médiatudomány szakon, majd hazaköltözött Budapestre, és elindította a Gypsinspire koncertsorozatot, hogy újraélessze a haldokló magyar cigányzenét.

Forrás: magyarnemzet.hu

Fotó: Havran Zoltán

Többek között erről a koncertsorozatról és az identitásáról beszélgetett Kállai Bettinával a Magyar Nemzet.

Családja történetét kutatva ismerkedett meg egyre jobban Magyarország és a cigányság történetével is, majd – eleinte munkahelyi tréningek keretei között, később más fórumokon – előadásokat kezdett tartani identitáskereséséről – árulja el a zenész az interjúban.

„Eközben rájöttem, hogy az embereknek igazán akkor tudom átadni a kultúrámat, ha a zenémet is átadom nekik. Magyar roma zenészként ezt egyszerűen nem hagyhatom ki. Így jött ennek a koncertsorozatnak az ötlete, ami tulajdonképp történetmesélés zene segítségével”

- magyarázza.

A koncerteken különböző zenei stílusokon vezeti végig közönségét, miközben inspiráló történeteket mesél a zenészekről és a műfajokról. Elmondja például, hogyan éltek és mit éreztek a flamencozenészek és -táncosok, de beszél többek között a magyar cigányzenészről, Dankó Pistáról is.

„A zenekarommal azt szeretnénk, hogy az emberek ne csak hallják, hanem érezzék is a zenét. Én abban hiszek, hogy a zene tökéletes eszköz az érzelmek közvetítésére, ezáltal pedig képes kapcsolatot teremteni a különböző kultúrák és népek között”

- mondja Kállai Bettina, aki együtt dolgozik többek a tradicionális magyar cigányzenét játszó ifj. Sárközy Lajossal és zenekarával, de a roma dzsessz műfajának képviselőivel is, így a Finucci Bros Quartettel és Balogh Roland dzsesszgitárművésszel.

A koncertszervező zenésznek két célja van: szeretné reflektorfénybe állítani a magyar cigányzenét, illetve segíteni szeretne azoknak, akik úgy érzik, hogy a külvilág elítéli őket amiatt, mert gyengék vagy mert kisebbségben vannak. „Szeretném, ha tudnák, hogy ez nem feltétlenül baj, és a gyengeségük akár az erősségük is lehet” – hangsúlyozza Kállai Bettina, aki azt mondja, maga az élő példa erre.

„Sokáig nem mertem beszélni a származásomról például a munkahelyeimen, mert féltem, hogy megszólnak vagy nem akarnak barátkozni velem. Nekem leginkább Isten segített abban, hogy elfogadjam magam: átadtam neki a gyengeségemet, és ő megerősített. Visszavezetett a gyökereimhez, a családomhoz, a zenéhez, és megtaláltam az otthonomat. A Gypsinspire logója egyébként épp erre utal: egy madarat ábrázol, amelyik megtalálta a fészkét”

- teszi hozzá.

Borítóképünkön Kállai Bettina

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában