Férfi kézilabda BL – Sabaté: a legfontosabb a csapat

Köln – A legfontosabb a csapat: miként játszik és milyen eredményeket, sikereket ér el, s az én elismerésem ebből a szempontból semmit sem számít – mondta az MTI-nek Xavi Sabaté, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája hétvégi kölni négyes döntőjére készülő MVM Veszprém vezetőedzője azok után, hogy a szurkolók a 2015/16-os kiírás legjobb edzőjének választották.

Az európai szövetség pénteki sajtóeseményén Sabaté elmondta: minden játékosa egészséges, a sérültek is meggyógyultak, és nagyon várják a Final Fourt.

“A Kiellel nagyon jó mérkőzéseket játszunk, igazi ünnep minden összecsapás, akárcsak ez a hétvége. Tudjuk, miért jöttünk, ennek megfelelő volt a felkészülés is. Bízom a csapatban” – nyilatkozta Sabaté, aki az előző idényben még másodedzője volt a veszprémieknek, s a szezon közben, szeptember 21-én nevezték ki vezetőedzőnek, március 11-én pedig ideiglenesen a magyar férfi válogatottat is rábízták.

Lékai Máté szerint fárasztó a Final Four előtti néhány nap, a várakozás.

“Kezdődhetne már végre! Úgy érzem, sikerült remekül felkészülnünk. A Kiel és a másik két ellenfél is borzasztóan erős, de senki sem legyőzhetetlen” – hangsúlyozta az irányító.

Gulyás Péter kiemelte: remek a hangulat a csapaton belül. “Megfelelő állapotban vagyunk, lelkileg, érzelmileg se nem túl fent, se nem túl lent. Pont jó, várjuk, hogy végre játszhassunk.”

Kálomista Gábor, a veszprémi klubot működtető gazdasági társaság vezérigazgatója elmondta: 3-4 ezer szurkoló kíséri el a csapatot Kölnbe, így akár hazai légkört is tudnak teremteni, ami nem lesz könnyű Németországban egy német csapat ellen. “Talán mi jutottuk el a legsimábban a négyes döntőbe, ez is jelzi az igazi erőnket. Nem foglalkozunk azzal, hogy megint, immár sorozatban harmadszor a Kiellel találkozunk az elődöntőben. Aki szeretné megnyerni a BL-t, annak mindenkit le kell győzni a négyes döntőben” – fogalmazott Kálomista.

A Kiel vezetőedzője, Alfred Gislason az MTI-nek kifejtette: a szezon közben fokozatosan állt össze a csapata, az elmúlt időszakban remek formába kerültek, ennek köszönhetően sikerült búcsúztatniuk többek között a Szegedet és a címvédő Barcelonát is. “A Veszprém az esélyesebb, remek idényt fut. Nálunk vannak sérültek is. Ugyanakkor ha már kiejtettük a Barcelonát, akkor már szeretnénk megnyerni a BL-t, ehhez többek között a magyar bajnokot is le kell győznünk” – mondta Gislason, aki 2002-ben éppen a Veszprém ellen vezette BL-győzelemre a Magdeburgot, majd a Kiellel 2010-ben és 2012-ben is megnyerte a legrangosabb európai trófeát.

Niklas Landin – akit az idény legjobb kapusának választottak a szurkolók – “hatalmas mérkőzésre” számít szombat este. “A Veszprém nagyon jó csapat, egységes. Talán most azzal lehetünk jobbak, hogy nem a félelmetes arénájukban kell játszanunk. Közeleg a szezon vége, minden energiánkat mozgósítjuk a hétvégén” – mondta a Kiel dán hálóőre.

A Final Four szombati elődöntőjében 15.15-kor a lengyel Kielce és a francia PSG, 18 órakor pedig az MVM Veszprém és a német THW Kiel csap össze. Vasárnap a helyosztókat rendezik a 20 ezer férőhelyes Lanxess Arénában.

– MTI –








hirdetés