Ferenc pápának agydaganata van egy olasz lap szerint, a Vatikán cáfol

Ferenc pápa
Ferenc pápa - © Fotó: AFP
Róma – A Quotidiano Nazionale olasz hírportál szerdára virradóra azt közölte, hogy Ferenc pápa jóindulatú agydaganat miatt egy japán specialistához fordult. A Szentszék azonnal cáfolta a hírt, és felelőtlenségnek nevezte annak közlését.

A Quotidiano Nazionale (QN) értesülései szerint a 78 éves Ferenc pápa Toscanában, a Pisa közeli San Rossore di Barbaricinában levő klinikán járt, ahol Fukusima Takanori japán orvosprofesszor vizsgálta meg. Az egyházfőnek jóindulatú agydaganata van, de nincs szükség műtéti beavatkozásra – írta a hírportál.

Federico Lombardi szentszéki szóvivő azonnal reagált: alaptalannak nevezte a QN hírét, és “súlyos felelőtlenségnek” annak megjelentetését. Lombardi úgy fogalmazott: a közölt információk nem érdemelnek figyelmet.

Andrea Canigni, a QN főszerkesztője válaszában ugyanakkor megerősítette az általuk szerzett információk hitelességét, hangsúlyozva, hogy alaposan utánajártak az értesüléseknek. “Semmi kétség nem fűződik a közölt információk megalapozottságához” – írta Canigni. Hozzátette, amiként állam- vagy kormányfők esetében, a sajtónak a pápával kapcsolatban is kötelessége közölni az egészségére vonatkozó híreket.

A QN hírei nyomtatott formában az Il Resto del Carlino, az Il Giorno és a La Nazione olasz napilapokban jelennek meg.

– Sárközy Júlia, MTI –








hirdetés