Fényes pályáján immár aranypánt is ragyog

Akt.:
Horváth József nyerte az Aranypánt-díjat.
Horváth József nyerte az Aranypánt-díjat. - © Fotó: Roma Sajtóközpont
Debrecen – „Sorolhatnám azok listáját, akik nem hittek benne, de most azt hiszem mindenkinek bizonyítottam.”

– Nem szeretnek visszaélni a múltban átélt dolgaimmal. A sorsom, a családi körülményeim nem lehetnek viszonyítási alapok a megítélésemben. Ember és ember között nincs különbség – mondta Horváth József, aki szerdán este vette át az Aranypánt-díjat.

– Épp ezért furcsa volt, hogy most mégis arról kell beszélnem miket éltem át, de jól esett, hogy gondoltak rám egyáltalán a jelöléskor. A Debreceni Egyetem karcagi származású doktorandusz hallgatóját egy kedves barátja nevezte a Roma Sajtóközpont hagyományteremtő szándékkal, idén először kiírt pályázatára, amellyel olyan roma hétköznapi hősökre kívánják felhívni a figyelmet, akik példaként szolgálnak környezetük számára. Az ötven javasolt személy közül végül tíz főt mutattak be az érdeklődőknek.

– Külön hálás vagyok a riportért, fantasztikus lett. Sokan gratuláltak, megosztották a Facebookon és rengetegen kampányoltak mellettem – fogalmazott. Ennek ellenére nem bízott a győzelmében: „A többi nevezett idősebb nálam, sokkal több dolgot megélt már és bizonyított. Alig tudom elhinni.”

Akár csak a családja, de a több száz biztató, méltató üzenet segít ebben.

– Az egyik cigány barátom mondata jó útravaló: „Értünk vagy, te képviselsz minket.” Hatalmas élmény volt beszélgetni az amerikai nagykövettel is a díjátadón. Elmeséltem neki, hogy rákkutatással foglalkozom, amit érdeklődve hallgatott, de a legjobb az volt, amikor azt mondta, gyönyörű a barátnőm. Elképesztő volt megélni, hogy egy ilyen rangú hivatalnok ennyire emberi tud lenni.

HBN–HABE








hirdetés