Fémdetektorral bukott le a kincskereső Hajdúböszörmény mellett

Kislapát is volt nála
Kislapát is volt nála - © Fotó: Szabó László / Zsaru Magazin
Hajdúböszörmény – Az elkövető ellen régészeti lelőhely megrongálásával elkövetett rongálás bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a Hajdúböszörményi Járási Ügyészség.

Az egyik hajdúböszörményi múzeum kiemelt kutatási területébe és programjába tartozik a Hajdúböszörmény-Zelemér külterületén található nagy kiterjedésű régészeti lelőhely.

A vádlott 2016. március 27-én 17 óra körül, hatósági engedély nélkül fémkereső készüléket használt a területen, hogy régészeti leleteket találjon.

A férfi nagy területet bejárt, és a fémkereső detektor jelzései alapján ásóval több helyen megbontotta a földet.

ks

Fotó: Szabó László / Zsaru Magazin

A budapesti férfi cselekményével megszegte a kulturális örökség védelméről szóló törvény rendelkezését, mely szerint a régészeti örökség elemeit lehetőleg eredeti lakóhelyükön, eredeti állapotukban, eredeti összefüggéseikben kell megőrizni – olvasható az ügyészségi közleményben.

A Hajdúböszörményi Járási Ügyészség a vádlott ellen régészeti lelőhely megrongálásával elkövetett rongálás bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a Hajdúböszörményi Járásbíróságon. A vádiratban felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta.


Illegális kincsvadászt kapcsolt le a Hajdúsági Múzeum régésze

Bálint Marianna a Hajdúböszörmény külterületén folyó ásatásokért felel. Sokan fémkeresővel járják azokat a környékbeli helyeket, ahol értékes leleteket sejtenek.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés