Felvállalni a közéleti „rúgásokat” is

Akt.:
Ma minden harmadik gyülekezet fenntart valamilyen szociális intézményt
Ma minden harmadik gyülekezet fenntart valamilyen szociális intézményt - © Fotó: Matey István
Debrecen – „Az egyházkormányzásban megengedhetetlen, hogy mások határozzák meg az identitást”. Interjú Bölcskei Gusztávval, a Tiszántúli Református Egyházkerület leköszönt püspökével.

Tizennyolc év szolgálat után 2015. január 24-én átadta püspöki hivatalát Bölcskei Gusztáv. A Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke 1997-től három cikluson át irányította az egyházat, illetve a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke is volt 1997-től 2014-ig. Lapunknak adott interjújában egyebek mellett a szolgálatról, az egyház és az állam viszonyáról, illetve az egyházi iskolákról is beszélt.

Miként formálja át az embert a püspöki szolgálat?

Bölcskei Gusztáv: Sokszor hallottam, hogy akit a Tiszántúlon püspökké választanak, annak nem sok oka lesz a mosolygásra. Ennek ellenére, amikor 1997-ben beiktattak a püspöki szolgálatba, a székfoglaló beszédem zárásaként felidéztem, hogy a teológiai egyetem folyosóján gyakran elsétáltam egy fénykép mellett, amely a csarodai református templomban a mosolygó Péter és Pál apostolt ábrázolja, ami azért különleges, mert a nyugati keresztény művészetben mindkettejüket komoly és szigorú arckifejezéssel örökítik meg. Noha akkor nem tudtam, hogy 18 évig fogok püspökként szolgálni, de azt gondolom, megőriztem a derűt.

Fekete Károly püspökszentelése alkalmával idézte egyik elődjét, aki úgy fogalmazott, hogy a „püspök olyan, mint a mélytengeri búvár: rettenetes nyomás nehezedik rá és nagyon egyedül tud lenni.” Melyik nyomásnak volt a legnehezebb megfelelni?

Bölcskei Gusztáv: Sokaktól kaptam üdvözlő levelet, amikor megválasztottak, s a politikusok megfogalmaztak elvárásokat is. A liberálisok a szabadelvűségről, a szocialisták a szociális érzékenységről, a kisgazdák pedig az „Isten, haza, család” hármasról írtak. Az egyházkormányzásban azonban megengedhetetlen, hogy mások határozzák meg az identitást. A püspök feladata az is, hogy feszültségek idején kiegyensúlyozó szerepben jelenjen meg, s biztosítsa az egyház közösségeiben és intézményeiben folyó munkához a feltételeket.

Miben változott leginkább a 18 év alatt az egyházkerület?

Bölcskei Gusztáv: Az évtizedeken át kényszerűségből begyökeresedett egyházkép alapjaiban változott meg. Noha tudom, az egyház nem írható le csak számokban, mégis jelzésértékű, hogy ez idő alatt 30 templom épült az egyházkerületben, főleg, hogy előtte voltak évtizedek, amikor egy sem. 1997-ben két egyház által fenntartott szociális intézmény volt a kerületben, ma 139 ilyen van. Azaz minden harmadik gyülekezet fenntart valamilyen szociális intézményt. Szintén a változásról tanúskodik, hogy ma sokkal több nem lelkészi munkatársa van az egyháznak, mint lelkésze. Továbbá az 1990-es évek elején megnőtt a nyilvánosság iránti igény mind a társadalom, mind az egyház részéről. Elemi erővel tört fel az a vágy is, hogy megtaláljuk azt a formát, amiben a politika és a történelem által szétszakított magyar református egyház egységesen jelenhet meg. Ezek az irányok határozták meg az egyházkormányzat mozgásterét.

A szószékről gyakran vetett fel közéleti kérdéseket. Milyen fogadtatásra találtak ezek a politikumban?

Bölcskei Gusztáv: Vegyes volt a fogadtatása. Ehhez azonban hozzá kellett szokni. A rúgás mindig ugyanaz, csak a csizma más… Azt gondolom, az igehirdetésnek van közéleti feladata, hiszen az evangéliumban olvasható, hogy Jézus is így tett, például amikor meghallotta, hogy Pilátus leölette a zarándokokat, Siloámban rájuk dőlt a torony. Jézus nem azt mondja, hogy ő csak Isten országával foglalkozik, hanem reflektál. Ha összeszedném azokat a leveleket, e-maileket, amelyeket ezek után kaptam, az igen sok időt venne igénybe. De ezeket helyén kell kezelni. Úgy vélem, hogy sértőt, bántót soha nem mondtam.


Fotó: Matey István Fotó: Matey István ©

Mit gondol, miért osztja meg a közvéleményt az, ha egyházi ember politikai üzenetként is értelmezhető véleményt fogalmaz meg a templomban?

Bölcskei Gusztáv: Minden társadalmi szereplőnek és közösségnek megvannak az elképzelései arról, hogy milyen a jó egyház, s arról is, hogy milyen a jó prédikáció. Ha ennek nem felel meg az, amit hallanak, annak hangot is adnak. Ugyanakkor azt gondolom, az egyház küldetéséhez tartozik, hogy időnként olyat is meg kell tudni fogalmazni, amit nem mindenki hallgat szívesen. Szerintem ebből még sokáig lesznek feszültségek.

Sokaknak feltűnt már, hogy Orbán Viktor rendszeresen a Soli Deo Gloria (Egyedül Istené a dicsőség) mondattal fejezi be beszédét. Mit szól ehhez?

Bölcskei Gusztáv: A mondatnak nagy hagyománya van a református közösségekben. A lelkészek ünnepségeken, avatások alkalmával használják. Azt jelenti, hogy nem a mi érdemünk, nem nekünk köszönhető, ami épült, hanem Istennek. Szerintem ez egy identitást kifejező mondat, amely a második világháború utáni hazai politikai szótár ismerőinek valóban idegen lehet. Azért is lehet ez feltűnő, mert nem vagyunk hozzászokva. 1989 előtt unikálisnak számított az is, ha egy orvos azt mondta, hogy ő templomba járó ember. A politikusokról ugyanez elképzelhetetlen volt. Ugyanakkor például Németországban Johannes Rau elnök (1999-2004) rendszeresen prédikált a német evangélikus egyház kétévente megrendezett ünnepén, a Kirchentagon. Ott rendszeresen tartanak közéleti szereplők, politikusok bibliamagyarázatot.

Több iskola került az egyházakhoz, a reformátushoz is, az elmúlt években. Hosszútávon milyen hatása lehet az egyházi nevelésnek a társadalomra nézve?

Bölcskei Gusztáv: Egy kicsit pontosítanék, a köznevelési rendszer átalakítása nyomán az elmúlt években választás elé kerültek az önkormányzatok: vagy államosították az intézményeket, vagy pedig átadták valamelyik egyháznak. Ebben a tekintetben református egyház a római katolikussal egyetemben nagyon visszafogott volt. Tény viszont, hogy több kisebb létszámú felekezet (baptista, metodista, pünkösdista egyház) jelent meg a településeken iskolafenntartóként, amelyeknek az adott helységben nem volt hagyománya, ami feszültségeket is hozott magával. Mindig azt mondtam, az, hogy egy helyhatóságot kisegítsünk a nehéz helyzetéből, nem elég ok, hogy református egyházi iskola induljon. Ezt a fenntartóváltási hullámot azonban megkülönböztetném attól, ami a 90-es évektől volt jellemző, nevezetesen hogy egy szerves fejlődés részeként indultak református iskolák az egyházkerületben. A statisztikák szerint azokban az egyházmegyékben, ahol jelentős református iskolák működnek, a keresztelés és a konfirmáció arányai jóval közelebb vannak egymáshoz, mint ott, ahol nincsenek ilyen intézmények. A hitoktatásnak így az is lehet eredménye, hogy a fiatal önként vállalja az egyházhoz való tartozást. Mint egykori „refis” tanuló, mondhatom, hihetetlen tartást és bizalmi tőkét biztosít az iskola. Megtanítottak bennünket arra, hogy nem fog minden elsőre sikerülni, de fel lehet állni, s el lehet kezdeni újra. Azt remélem, hogy a jó egyházi iskola ezt nyújtja a mai diákoknak is.

Az ön által is említett kisebb egyházak versenytársként jelennek meg a református egyházzal szemben?

Bölcskei Gusztáv: A nagy tradíciókkal rendelkező egyházak mellett már a rendszerváltás után megjelentek a versenytársak. Az apostoli egyház a debreceni hitéletet is komoly lendülettel akarta megreformálni, építettek is egy nagyon szép templomot, amelyet aztán 10 évvel ezelőtt megvásárolt a református egyház, miután nem sikerült bennünket lekörözni. Szerintem ez a verseny mára lefutott, ezt mutatják a népszámlálási adatok is, amelyek szerint a felekezeti arányok 1941-hez képest nem változtak, vagyis a látványos és feltűnő attrakciókat bemutató egyházak nem változtattak a felekezeti megosztáson.


Fotó: Matey István Fotó: Matey István ©

Egyre több olyan személlyel találkozni, akiknél a templomba járás mindinkább az ünnepek, alkalmak, vagy éppen a gyász idejére korlátozódik. Mennyire általános ez a jelenség?

Bölcskei Gusztáv: Magyarországon 1948 után ideológiailag kényszerített szekularizáció zajlott. Nyugat-Európában ez másként történt, az individualizálódó társadalom hozta ezt magával. Azt gondolom, a jelenség, amiről kérdezett, gyülekezetenként változó lehet. A 2011-es népszámlálás után készült szociológiai felmérés szerint a református létszámarány átrétegződött 20 év alatt. A kis falvakban – akárcsak a teljes lélekszám – csökken, a nagyvárosokban stagnál, a kis városokban viszont jelentősen nő. Nagyon fontosnak tartom ebből a szempontból, hogy ahol egyházi infrastruktúra épül, ott ne csak templom készüljön, hanem más közösségi terek is jöjjenek létre, mint történt az a Lencz-telepen. Az ilyen helyeken egyre népesebb a hívek köre. De arra is emlékszem, hogy 1984 decemberében, amikor Debrecenbe költöztünk, szenteste a Nagytemplomban 20-an voltunk. Manapság karácsony idején mindig megtelik. Advent idején pedig egy olyan gyülekezetben prédikáltam, ahol azt mondták, hogy náluk mindig ez a gyülekezet ünnep és a vasárnapok idején is. A gyülekezetek is különbözőek tehát. De szükség van arra is, hogy a rétegalkalmak meglegyenek.

A megszólalásai alkalmával a problémákra mindig az egyetemesség felől közelít. Lát-e arra esélyt, hogy megosztott magyar társadalom – amely olyan kérdésekről, mint az egészségügy, oktatás vagy újabban a demokrácia, sem képes közmeg­egyezést kialakítani – valamiféle egységre jusson legalább az alapvető kérdésekben?

Bölcskei Gusztáv: Néhány hete, amikor Hankiss Elemér szociológus halálhíre eljutott hozzám, eszembe jutott, szívesen kötelező olvasmánnyá tenném a politikusok számára a Diagnózisok című kötetét. Noha a 80-es években írta, mai társadalmunkra is érvényes. Többször idéztem már a mondást: Ahhoz, hogy Egyiptomból Izrael kivonuljon, elég volt egyetlen éjszaka. Ahhoz, hogy Egyiptom kimenjen Izraelből, 40 év kellett. Szóval el kellene jutnunk oda, hogy fel tudjuk dolgozni azt, mi történt az elmúlt 25 évben hazánkban. Ezt sokkal csendesebben, józanabbul kellene elvégezni, hogy azt, amiről Bibó István úgy írt, hogy meg kell építeni a szabadság kis köreit, amiből egy demokratikus társadalom összeáll, s szót lehet érteni egymással, valóban elérhessük. S nem úgy kellene tenni, mint amit John Lukacs fogalmazott meg: a gondolatokat szavakkal helyettesítik, az elképzeléseikről pedig azt állítják, hogy tények. Ezen kellene felülemelkedni.

– Szabó Zsolt László –


Siloám tornya

Jézus idejében egy Siloám nevű községben ledőlt egy torony, és maga alá temetett tizennyolc embert. Az akkoriak is kérdezték: miért történt ez? Miért engedte meg Isten, s miért éppen ők haltak meg? S mindjárt jött az emberi ideológia: nyilván azért, mert gonoszabbak, mint mi, és az Isten megbüntette őket.És mit mondott erre Jézus? „Azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc, akire rádőlt a torony Siloámban, és megölte őket, vétkesebb volt minden más embernél, aki Jeruzsálemben lakik? Nem! Sőt – mondom nektek –: ha meg nem tértek, mindnyájan ugyanúgy vesztek el.” (Lukács 13:1-5)








hirdetés