Felújított szobák várják a kolisokat Debrecenben

Felújított szobák várják a kolisokat Debrecenben
© Fotó: unideb.hu
Debrecen – A hétvégén költöznek be a hallgatók a Debreceni Egyetem Veres Péter Kollégiumába. A nyári hónapokban felújították az épület második emeletét, így teljes lett a több mint ötszáz fiatalnak otthont adó diákszálló rekonstrukciója.

Komfortos környezet fogadja a 2017/18-as tanévre beköltöző hallgatókat a Veres Péter Kollégium második szintjén. Nyáron kicserélték a vezetékeket, a padlóburkolatot és a belső nyílászárókat, a 23 szobát kitapétázták és új beépített bútorzattal látták el. A 15 négyférőhelyes és a kimondottan PhD-hallgatóknak fenntartott 8 kétszemélyes szoba mindegyikében elérhető az internet.

A második emeleti munkálatok bruttó 100 millió forintba kerültek, és a teljes épületrekonstrukció utolsó lépését jelentették.”

– Az elmúlt tíz év alatt nemcsak belső, hanem külső és energetikai felújítást is végeztünk, ez utóbbi kivételével mindent saját forrásból finanszíroztunk – emelte ki a szeptember 8-ai műszaki bejáráson Csiszár Imre, a Debreceni Egyetem Kollégiumok igazgatója.

Fotó: unideb.hu Fotó: unideb.hu ©

A Böszörményi úti campuson található kollégium így már minden igényt kielégítő szállást kínál a beköltöző 532 diáknak, akiknek döntő többsége a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, valamint a Gazdaságtudományi Kar hallgatója.

Mivel az épület hőszigetelt, a nyílászárók korszerűek és a vízfogyasztás is energiahatékony a tetőre szerelt napkollektoroknak köszönhetően, ezért jelentős energia-megtakarítást érnek el a működtetésben, a Debreceni Egyetem kollégiumai közül itt a legkisebb az ökológiai lábnyom.

Fotó: unideb.hu Fotó: unideb.hu ©

– Szintén jelentős változásokat tapasztalhatnak azok, a főleg Stipendium Hungaricum-program keretében egyetemünkön tanuló diákok, akik a Vámospércsi úti kollégiumban kaptak elhelyezést. A 3. és 4. emelet szobáit, valamint az összes vizesblokkot és konyhát kifesttettük, ott is cseréltük a bútorzat egy részét, valamint enyhítettünk az eddigi zsúfoltságon – tette hozzá Csiszár Imre.

Fotó: unideb.hu Fotó: unideb.hu ©

Végéhez közeledik emellett a Sportkollégium belső számítógépes hálózatának megújítása, ami nagyobb sávszélességet és biztosabb adatátvitelt garantál majd az ott lakó hallgatóknak. A nyíregyházi diákszállón cserélték a melegvíz szivattyúját, a Tisza István Kollégiumban pedig bővítették és modernizálták a biztonsági kamerarendszert az utóbbi hónapokban. A fejlesztések sora viszont ezzel nem ér véget, hiszen hétéves kollégiumfejlesztési program indul a Debreceni Egyetemen, egy új kollégium és több mint 200 új szoba is épül 2023-ig.

– Debreceni Egyetem –








hirdetés