Helyi gazdaság

2013.03.06. 15:05

KDNP: dilettáns és nemzetellenes a Haza és Haladás családi adókedvezményre vonatkozó javaslata

Budapest, 2013. március 6., szerda (MTI) - A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint dilettáns, család- valamint nemzetellenes a Haza és Haladás Egyesület családi adókedvezményre vonatkozó javaslata.

Budapest, 2013. március 6., szerda (MTI) - A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint dilettáns, család- valamint nemzetellenes a Haza és Haladás Egyesület családi adókedvezményre vonatkozó javaslata.

Pálffy István, a kisebbik kormánypárt frakciószóvivője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, Bajnai Gordon "csapatának" indítványa azt tartalmazza, hogy a családi adókedvezmény a legjobban keresőknél csak egy sávhatárig lenne elérhető, és ezt négyszázezer forintban határoznának meg.

Szerinte a javaslat megvalósulása esetén mintegy 90 milliárd forintot vennének el éves szinten a gyermekes családoktól és 15 milliárd forintot a nagycsaládosoktól. Az indítvány nem a gazdagokat sújtja, hanem a háromgyermekes középkereső családokat, és veszélyes a népesedési folyamatra - értékelte a kereszténydemokrata országgyűlési képviselő.

Számításai szerint most egy háromgyermekes családnak, ha 500 ezer forintot keres, nem kell adót fizetnie. Bajnai Gordon a 400 ezer és az 500 ezer forint közötti adóköteles jövedelem után ettől a családtól elvenne havi 24 ezer forintot, azaz évi mintegy 300 ezer forintot - mondta.

Bajnai Gordon család és család között tesz különbséget, gyermek és gyermek között differenciál, és leginkább a nagycsaládokat fenyegeti, a harmadik gyermek vállalását gyakorlatilag ellehetetleníti - fogalmazott a KDNP-s politikus, aki szerint az intézkedés következménye a gyermeklétszám és az adóbevételek drasztikus csökkenése, és a nyugdíjrendszer fenntarthatatlansága lenne.

Pálffy István a Haza és Haladás Egyesület javaslatával szembeállította a KDNP kezdeményezését, amely egy háromgyermekes, 500 ezer forintos bevétellel rendelkező, egykeresős család számára plusz 19 ezer forintot jelentene havonta. Ezek a családok az adókedvezményt teljes körűen ki tudnák használni, ha 2014 januártól életbe lépne a KDNP javaslata - tette hozzá, közölve: a kezdeményezésről még a Matolcsy György vezette nemzetgazdasági tárcával elkezdődtek az egyeztetések és a háttérszámítások, jelenleg a részletek kimunkálása folyik.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában