Feltűnt, hogy bizonytalanul közlekednek, lebuktak az ittas vezetők

Akt.:
Feltűnt, hogy bizonytalanul közlekednek, lebuktak az ittas vezetők
© Fotó: HBN archív
Hajdúnánás, Hajdúböszörmény – A hajdúnánási és a hajdúböszörményi rendőrök két férfival szemben befejezték a nyomozást ittas vezetés miatt. Az ügyben bíróság elé állítást javasolnak.


A nyomozás adatai szerint 2015. augusztus 9-én 3 óra 20 perckor a járőrök Hajdúnánáson, a Jókai utcában észrevettek egy bizonytalan úttartással közlekedő segédmotor-kerékpárost, akinek a hátsó lámpája sem világított. A rendőrök a járművet megállították és ellenőrizték a 46 éves sofőr okmányait, valamint vele szemben alkoholszondát alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott. Az egyenruhások még a helyszínen elvették a férfi vezetői engedélyét, majd további mintavétel céljából előállították a Hajdúnánási Rendőrkapitányságra. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták P. Antalt, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte.

A terhelttel szemben a járművezetés ittas állapotban vétség megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a Hajdúnánási Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztálya a napokban befejezte és az ügy iratait – bíróság elé állítási javaslattal – továbbította az illetékes járási ügyészségnek.

Bíróság elé állítási javaslattal zárult a napokban az a nyomozás is, amelyet a hajdúböszörményi rendőrök folytattak egy martfűi lakossal szemben járművezetés ittas állapotban vétség megalapozott gyanúja miatt.

A járőrök 2015. június 17-én 12 óra 40 perckor Hajdúböszörményben, a Debreceni utcában észrevettek egy a Corvin János körút irányába közlekedő tehergépkocsit, amely hirtelen jobbra kitért, majd a sofőr vissza tudott sorolni a forgalmi sávjába. A rendőrök megállították a gépjárművet és ellenőrizték az 53 éves sofőrt, akivel szemben alkoholszondát alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott. A járőrök a férfit további mintavétel érdekében előállították a Hajdúböszörményi Rendőrkapitányságra. A nyomozók később gyanúsítottként kihallgatták T. Gábort, aki beismerő vallomást tett. A terhelt vezetői engedélyét bevonták. A nyomozóhatóság az ügy iratait a napokban megküldte az illetékes járási ügyészségnek.

– police.hu –








hirdetés