Feltört nyaralók, szex a csúszdában: a lakók szerint vannak gondok Dombostanyán

Akt.:
Lakossági fórumot tartottak Dombostanya közbiztonságáról
Lakossági fórumot tartottak Dombostanya közbiztonságáról - © Fotó: Matey István
Debrecen-Dombostanya – A dombostanyaiak szerint nagyon rosszá vált a közbiztonság mostanában.

Csak úgy záporoztak a panaszok a Dombostanyán tartott lakossági fórumon hétfőn este, ahol a fő téma a közbiztonság volt. A rendezvényen néhány helyi lakos mellett a rendőrség, a polgárőrség és a mezőőrség illetékesei is ott voltak, és az önkormányzati képviselő is helyet foglalt a vendégek asztalánál.

Problémák tömkelege

A helyi lakosok nevében először Berzi Sándorné beszélt, aki egyebek mellett elmondta: a Fenyő utcai vasúti átjáróban nehézkes az átkelés a vasúti síneken, a babakocsikat át kell emelni. A parlagfüvet idén csak egyszer, az iskolakezdés után vágták le. A település központjába vezető kövesútra sok helyen ránőttek a faágak, amelyeket ritkán gallyaznak. Azért, hogy az iskolabuszra váró gyerekek ne ázzanak, fázzanak, fedett buszváróra lenne szükség – tette hozzá. Arról is beszélt, hogy szerintük bővíteni kellene a közvilágítási hálózatot, és futballpálya is jó lenne. Újabb aszfaltos út is kellene. Szintén gond, hogy az egykori iskola lakatlan épületét feltörték, az ablaküvegeket kiverték, sokszor fiatalok randalíroznak benne, és hiába kapták meg a reformátusok, nem használják.

Félelemben élni

– A víkendházakat sorban feltörik, kirabolják, illegális lakásfoglalók is vannak. A nem egyszer „füvet” szívó, hőbörgő, fenyegetőző tettesektől félünk – fogalmazott a lakosság szószólója.

Egy középkorú férfi arra panaszkodott, hogy a játszótéren a közelmúltban fiatal felnőttek dohányoztak, kutyával játszottak és a csúszdában „szexeltek”. Úgy vélte, hogy azokat akik nem tudják betartani az alapvető együttélési szabályokat, el kellene különíteni.

Fotó: Matey István (galéria) Fotó: Matey István (galéria) ©

Egy idős nő hozzátette: amennyiben a helyiek kapnának támogatást a hatóságoktól készek lennének éjszaka rendszeresen járőrözni.

Rossz közlekedés

– A nem régen épített kövesút olyan keskeny, hogy két autó nem fér el egymás mellett. Ráadásul nagyon rossz minőségben készült, amit az bizonyít, hogy sok helyen máris megrepedt – jelentette ki egy másik férfi.

Egy fiatal nő azt kérdezte, hogy Dombostanyára miért nem közlekedik számozott helyi autóbusz, miért kell nekik kétszer annyiba kerülő vidéki buszbérletet venni.

Nincsenek elfelejtve

Becsky István, a környék önkormányzati képviselője arról beszélt a fórumon, hogy a következő 3-4 évben több mint 40 milliárd forintos fejlesztés fog megvalósulni a városban, melyből a dombostanyai városrészbe is jut majd. Lesz pénz a közvilágítás fejlesztésére és új aszfaltos utak kialakítására is. A futballpálya rendbehozásával kapcsolatos kérdésre válaszolva elmondta: sikerült megállapodni egy sportszergyártó céggel, amely két jó minőségű, alig használt futballkaput fog biztosítani. Azokat átfestés után kora tavasszal állítják fel.

Kádár László, a Debreceni Rendőrkapitányság kertségi őrsparancsnok-helyettese kijelentette: rendszeresen járőröznek Dombostanya környékén. Igyekeznek kiszűrni a gyanús személyeket, autókat. Éjszaka is szolgálatban vannak, és együttműködnek a polgárőrökkel, a mezőőrökkel. Felkeresik a helyieket, megkérdezik tőlük, hogy milyen problémáik vannak. Arra emlékeztette a fórum résztvevőit, hogy amennyiben valakinek problémája van, jelentse be a 112-es telefonszámon.

A mezőőrség illetékese arról számolt be, hogy folyamatosan járják Dombostanya határát és a közelmúltban sikerült elfogniuk egy illegális szemetelőt.

HBN-Orosz Csaba








hirdetés