Féltékenység: vajon hol húzzuk meg a határt?

Általában az alacsony önbecsülésű, önértékelésű emberek hajlamosak a túlzott, akár kóros féltékenységre
Általában az alacsony önbecsülésű, önértékelésű emberek hajlamosak a túlzott, akár kóros féltékenységre - © Fotó: Dreamstime
Debrecen – „Szorongó kötődésű nők gyakrabban mennek bele olyan kapcsolatokba, ahol később hűtlenség történik.”

Ahány ember, kapcsolat, annyiféle értékrend létezik. Sokan azt sem tudják elfogadni, hogy a kedvesüknek van múltja, régi szerelme, netán korábbi párkapcsolatából gyermeke. Ezzel szemben manapság már az sem meglepő, ha nyitott kapcsolatban élnek emberek, vagy netán tálcán kínálják fel partnerüket egy harmadik félnek, annak reményében, hogy kedvesük ezáltal boldogabb lesz. Megannyi kapcsolatot tett már tönkre féltékenység, megcsalás, de mégis számtalan párkapcsolat túléli e kettősség jelenlétét. Vajon mit mond erről a szakértő?

Alacsony önértékelés

Lindák Linda párkapcsolati tanácsadó szerint a féltékenység és a megcsalás témakörét érdemes kettéválasztani. Féltékenységet ugyanis minden ok nélkül is érezhet az ember, akkor is, ha hűséges a párja. Szokták is mondani: csak az nem féltékeny, aki nem szeret. – Egy kis féltékenység teljesen normális, még hízelgő is lehet a másik félnek. Azonban, ha eltúlozza valaki ezt az érzést, az nagyon rossz hatással lehet a párkapcsolatra. Általában az alacsony önbecsülésű, önértékelésű emberek hajlamosak a túlzott, akár kóros féltékenységre. Olyan túlzásokba is eshetnek, mint az egyik kliensem, aki rendszeresen fényképezte a felesége autójának kilométeróráját, óránként felhívta a munkahelyén, hogy ellenőrizze, és sehova sem engedte egyedül kimozdulni. Természetesen a féltékenység lehet egy meglévő vagy korábbi külső kapcsolatra adott válasz is.

A megcsalásnak nincs egységes definíciója: megcsalás az, amit az adott ember annak tekint. Van, akinél egy csók, van, akinél a szex, de olyan is, akinél a más iránt feltámadó romantikus érzelmek minősülnek megcsalásnak. Vannak, akik túl tudnak lépni azon, hogy hűtlen volt a párjuk, de sokan nem tudnak megbocsátani, felbontják a házasságukat. Ma az egyik leggyakoribb válóok a hűtlenség – kezdte elemzését a pszichológus.

Amikor ismerkedünk, akár az interneten vagy személyesen, az elsődleges szempontok között szerepel, hogy a másiknak mi a hobbija, milyen dolgok iránt érdeklődik, milyen jövőbeli tervei vannak. Az első néhány fejezetben ritkán tudjuk meg, hogy a másik mennyire féltékeny típus, valamint milyen értékrenddel rendelkezik. Ezeket viszont mihamarabb jó tisztázni, hiszen lehet, csak az időnket vesztegetjük.

Alapvető értékek

– Nagyon fontos, hogy ha komolyra fordul a párkapcsolat, házasságot tervezünk, akkor egyeztessük a jövőnket érintő legfontosabb szabályokat, alapelveket. Ebbe beletartozik az is, hogy mit tartunk hűtlenségnek, mit szabad, mit nem.

Az alapvető értékeink fontos, hogy közel álljanak egymáshoz. Lehet, hogy az ellentétek vonzzák egymást, de ez csak rövid távon igaz. Hosszú távon nagyon sok konfliktushoz, problémához, akár váláshoz is vezethet az eltérő értékrend. Minden kapcsolatban szükség van alkalmazkodásra, de ez nem azt jelenti, hogy olyat is el kell tűrnöm a páromnak, ami az értékrendemmel ellentétes – tette hozzá.

Szexuális élet

A szakértő szerint a hűtlenség idejének bekövetkezése nagyon különböző, azonban sokkal több házasságban megtörténik, mint gondolnánk. Senki sem vallja be szívesen, hogy megcsalta a párját, emiatt a témában nincsenek pontos statisztikák, de valahol 40 és 76 százalék között van azoknak a száma, akik legalább egyszer megcsalták házastársukat.

– A félrelépés megtörténhet fél év, de akár két évtized után is. Elsősorban nem az időn múlik. A megcsalás hátterében álló okokat két nagy csoportra szoktuk bontani. Az egyik a kapcsolatban rejlő ok: hiányzik valami a házasságból és azt kívülről akarják pótolni. Ilyen az például, amikor valaki már nem érzi a társa szeretetét, vagy megromlott, esetleg megszűnt a szexuális életük, elfejlődtek egymástól. Az okok másik csoportja a hűtlen fél személyiségében keresendő. Van, aki az alacsony önértékelését akarja a hódításban elért sikerekkel emelni. Létezik olyan, aki azt élvezi, hogy a személyiségének egy másik aspektusát élheti meg szeretőjével. Az öregedő férfi az ifjú barátnője mellett pedig újra fiatalnak érezheti magát – hangsúlyozta a pszichológus.

Többszerelműség

A szakember szerint sokszor azért viseli el a helyzetet a megcsalt fél, mert kapcsolatfüggő. Inkább marad a méltatlan kapcsolatban, minthogy a társát elveszítse. A kötődési stílusunkon is múlhat, hogy hogyan viselkedünk. Például a szorongó kötődésű nők gyakrabban mennek bele olyan kapcsolatokba, ahol később hűtlenség történik. Érdemes megemlíteni a poliamoriát, a többszerelműséget is, amelyben kettőnél több ember él tartós, egyenrangú kapcsolatban. Ez nem egyszerűen nyitott házasság, ahol a felek szabadon létesíthetnek mással is szexuális kapcsolatot. Poliamoria esetén egy férfi vagy nő mély szerelemmel kötődik egyszerre több emberhez is.

Miért engedjük őt másnak a karjába?

Lindák Linda párkapcsolati tanácsadó úgy véli, nagyon tág határok között mozog, hogy ki mit tart hűtlenségnek. Vannak, akiknek a flörtölés is belefér a kapcsolatba. Akkor van probléma, ha a házastársak nem ugyanott húzzák meg a határt. – Ha valaki elköteleződött a társa mellett, akkor szerintem igenis tennie kell azért, hogy a hűtlenség ne történhessen meg. Mindennap törődnie kell a házastársával, ki kell mutatnia a szeretetét. A kapcsolatban felmerülő problémákat meg kell beszélni, és közösen meg kell oldani.

Ha valaki úgy érzi, hogy egyre többet gondol a házastársán kívül más férfiakra/ nőkre is, akkor érdemes átgondolni, hogy mi lehet a háttérben.

Tegye fel magának a kérdést: magányosnak, szeretetlennek érzem magam, vagy elismerésre, dicséretre vágyok, esetleg nehezen viselem az öregedést? Majd ezt követően a társával kellene megbeszélnie a problémát – mondta a pszichológus.

Érzelmi kapcsolat

Egyáltalán nem meglepő ma már, ha valakiről azt halljuk, hogy szabad utat adott egy harmadik félnek, hogy boldoggá tegye saját szerelmét a hálószobában. Azonban a szakértő szerint az nem szeretet, ha engedem, hogy a társam mással éljen szexuális élet. Számára ez inkább azt jelzi, hogy nem a másikat szeretem olyan nagyon, hanem saját magamat nagyon nem. – A szexnek van egy olyan szerepe is, hogy átélhetjük általa, hogy társunk szeret és értékel minket. Ha mással vagy mással is él szexuális életet, akkor mennyire is szeret engem? Ezt csak egy alacsony önbecsülésű ember tudja elfogadni.

Egy házasságban is meg lehet őrizni a szexuális élet izgalmát | Fotó: Dreamstime

Az eseménysort másik oldalról nézve viszont azt mondhatom, hogy ha már megtörtént, a nők a szexet könnyebben megbocsátják, mint az érzelmi kapcsolatot. Poliamoria esetén is előfordulhat ez az eset: nem számít, hogy kivel van a másik, csak én is szerethessem. Azok szerint, akik ezt az életmódot választják, a hűség nem egyenlő a kizárólagossággal. Ehhez azonban nagyon nagy magabiztosság és önbecsülés szükséges – hívta fel a figyelmet.

Izgalom, változatosság

Életünk során folyamatosan keressük az izgalmakat, a pozitív külső ingereket, és ezek az igények akkor sem csillapodnak, ha kapcsolatban vagyunk. Természetesen simulnak a fennálló helyzethez, de nem várhatjuk el, hogy örökre elmúljanak. Nyilván nem arra kell gondolni, hogy biológiailag kódolt a hűtlenség, viszont vakon nem élhetünk. – Egy házasságban is meg lehet őrizni a szexuális élet izgalmát, változatosságát. Ha a felek nyitottan és őszintén tudnak kommunikálni a szexről, vágyaikról, akkor közösen meg tudják találni azokat a módszereket, eszközöket, helyzeteket, amelyek mindkettőjüknek megfelelnek. Ha szeretetigényeik kielégülnek egy kapcsolatban, akkor sokkal kisebb az esélye, hogy a hűtlenség megtörténjen.

Azt szoktam mondani, hogy a kapcsolat működése tudatosság és döntés kérdése. Tudatosan figyelek arra, hogy törődjek a párommal, fenntartsam a kapcsolatomat. A hűtlenség nem „csak úgy megtörténik” az emberrel, ez döntés kérdése. Márpedig akkor dönthetek úgy is, hogy hű maradok.

Ahogy említettem, sokan azért kezdenek házasságon kívüli kapcsolatokba, mert így akarják növelni az önértékelésüket. Ilyen esetben azonban jobb lenne inkább szakemberhez fordulni, és megkeresni az alacsony önbecsülés okát, mint ilyen, a másiknak és a kapcsolatnak ártó módon építgetni azt – fűzte hozzá.

– Nagy Emese –


Mindig jobban meg lehet ismerni valakit, ha cselekvés közben látjuk, közös élményeket szerzünk
Debrecen - Sokan első benyomás alapján döntenek, meg sem adják az esélyt a másiknak, hogy alaposabban megismerjék. Társkereső rendezvények, oldalak, szinte minden a rendelkezésünkre áll, hogy megtaláljuk a hozzánk illő személyt. Azonban hiába megannyi lehetőség, sokan ennek ellenére sem találkozn...

Léteznek borkóstoló és társasjátékrandik is
Debrecen - Azoknak való ez a fajta ismerkedés, akiknek interneten nehezebben megy – vélekedik Kovács Balázs. A világhálón számtalan igaz történetet olvashatunk beteljesült szerelmekről vagy éppen kínos randikról. Ha a véleményekre hagyatkoznánk, akkor örökre egy helyben toporognánk, hiszen mindad...