A nyíradony szakvezető, Köstner Vilmos nem súlypontoz a mérkőzések között, mint mondta, mindegyiken ugyanannyi pontot adnak.
– Mindig a soron következő találkozóra koncentrálunk, így jelenleg a szerdán 17 órakor kezdődő békéscsabai derbi van fókuszban.
Az Előre megerősödött erre az idényre, főleg hazai környezetben remekelnek, ahol minden csapatnak nagyot kell alkotnia a pontszerzésért. A Békéscsaba ereje az agresszív védekezésben rejlik, hazánkban az egyik legjobban bekkelő gárda, minden alakulatnak nagy fejtörést okoz, hogyan törje fel a csabai védelmet, hiszen a hatos falat és a nyitott védekezést is remekül alkalmazzák.
Természetesen azon leszünk, hogy az esélyesebb Békéscsaba otthonában meglepetést okozzunk, amihez az kell, hogy akarati tényezőkben felnőjünk hozzájuk.
A felkészülési időszak során kétszer mérkőztünk ellenük, a saját rendezésű tornánkon nyerni tudtunk, viszont Békéscsabán nagyon kikaptunk. Ez a vereség a mai napig is bennünk él, azaz van miért törlesztenünk Mátéfi Eszter tanítványainak – mondta Köstner Vilmos. A találkozó szerdán 17 órakor kezdődik Békéscsabán.