Felsőzsolcáért szól a rock’n’roll Debrecenben

Jegyenként 300 forinttal segíti az árvízkárosultakat a Fenyő-koncetet szervező patikahálózat.

Már útnak indítottuk azt az 5500 liter hipószállítmányt, mellyel a Pingvin Patikák hálózata, a felsőzsolcai árvízkárosultakon szeretne segíteni. Eddig három kamionnyi ásványvizet küldtünk, s mindezek mellett a vezetőség – miután látta a felsőzsolcai pusztítást – úgy döntött, pénzzel is hozzá kíván járulni a károk enyhítéséhez – tájékoztatott dr. Pászti Ágnes, a cég adománygyűjtését koordináló sajtófőnök kedden.

 

Háromállomásos Fenyő Miklós nosztalgiakoncert-turnét szerveztünk

 

– A tavalyi, képzőművészetet támogató akciónk után az idén is kulturális rendezvénysorozattal akartuk megajándékozni ügyfeleinket, így háromállomásos Fenyő Miklós nosztalgiakoncert-turnét szerveztünk. Az észak-magyarországi árvízi katasztrófa hatására azonban a cég vezetése úgy dötntött, hogy minden eladott koncertjegy árából 300 forintot a felsőzsolcai károsultaknak utalunk, a Magyar Vöröskereszt számláján keresztül – részletezte, s megjegyezte, az eddigi két előadás (Szegeden és Kecskeméten) teltházas volt, mely jelentős segítség a rászorulóknak.

 

Koncert a Hódos Imre Sportcsarnokban

 

– Debrecenben június 24-én (csütörtökön) 19 órától a Hódos Imre Sportcsarnokban várjuk a Fenyő Miklós nosztalgiabulira a szórakozni vágyókat, akik koncertjegyük megváltásával – melyet a Garai utcai Pingvin Pontbeváltó üzletekben munkaidőben, a koncert napján pedig a helyszínen 18 órától tehetnek – 300 forinttal járulnak hozzá a felsőzsolcaiak megsegítéséhez – mondta a sajtófőnök. HBN