Felsőbb osztályba léptek

A hajdúböszörményi srácok teljesítményére büszke lehet az egész város
A hajdúböszörményi srácok teljesítményére büszke lehet az egész város - © Fotó: Magánarchívum
Debrecen, Hajdúböszörmény – Feljutottak az NB I-be a HTE-Olasz Focisuli utánpótlás csapatai.

Nagyon sikeres szezont zárt a HTE és a DHSE Olasz Focisuli együttműködése. Az utóbbi években a két klub szakmai irányítása Hegedüs Gábor és stábjának – Hegedüs Tamás, Kolbe Ádám és Jeremiás Gergő – a kezébe került, melynek eredményeként a felnőtt csapat és az utánpótláskorúak is több korosztályban szereztek első –, vagy érmes helyezéseket.

– A Hajdúböszörményi TE a DVSC II előtt megnyerte a megyei első osztályú bajnokságot, így az NB III-as felkerülésért játszhatott. Ezt a volt első osztályú gárda, a Kecskemét nyerte meg jobb gólkülönbségével (0–4,3–2) – nyilatkozta lapunknak Hegedüs Gábor.

Az utánpótlásnevelő munka kitűnő eredményekkel párosult. Az U19-es gárda a bajnokságban 3. helyen végzett, az U17 a 6. lett (edzők: Bogdanovics Igor, Rákos Csaba, Pocetnik Csaba).

Meghatározó klub

– A HTE Olasz Focisuli U14-es, Szücs János irányította gárdája, és az U15 (Jeremiás Gergő) csapata első lett a másodosztályban, és a rájátszásban a Mezőkövesd NB I-es utánpótlását, illetve a Békéscsaba Akadémiát legyőzve feljutott – folytatta a szakember. – Ez hatalmas eredmény, hiszen ősztől szinte csak akadémiai csapatokkal fogunk mérkőzni, amelyeknek az MLSZ-anyagi támogatása és a merítési lehetőségeik is lényegesen nagyobb a miénknél. Az U13-as csapatunk (Kolbe Ádám) az Magyar Labdarúgó-szövetség első osztályú területi bajnokságban 5. helyen végzett, az U12-es (Pénzes László) pedig ezüstérmes lett. Ez az alakulat a Danone-kupa országos döntőjébe is bekerült. A megyei U14-t a HTE nyerte, itt Sipos Elemér és Kiss Antal vezette a szakmai munkát – mondta Hegedüs, aki a működésüket is bemutatta.

– Az önálló olasz focisulis programunk magas szinten jegyzett itthon és külföldön is. Ám mivel a kiemelt Bozsik-programokban csak alközpontok vehettek részt, ezért a HTE-vel közösen kialakítottuk azt a központot, melyben egyrészt saját tehetségeink, másrészt azok a megyei tehetségek, akik a Debreceni Akadémiára még nem tudtak bekerülni, segítséget kapnak általunk.

A DHSE Olasz Focisuli évek óta az egyik legtermékenyebb utánpótlásnevelő klub, nagyon sok élvonalbeli, másod- vagy harmadosztályú, illetve külföldön játszó futballista nevelkedett itt.”

Emellett edzőinket tudatos, azonos elvek alapján képezzük a legkisebb kortól a felnőtt korosztályig. Ennek egyik fontos programja a Debreceni Egyetemmel közösen létrehozott Debreceni Futballegyetem, mellyel Európa nagy edzőegyéniségeit is hazánkba csábítottuk. Ezen kívül edzőink folyamatosan részt vesznek külföldi továbbképzéseken is. A másik fontos programunk egyesületünk nemzetközi kapcsolatainak ápolása, minél több nemzetközi szerepeltetés biztosítása. Évek óta előtérbe helyezett nemzetközi kapcsolataink miatt olyan tornákra kapunk meghívót, melyeken Európa élcsapataival játszhatunk. Játékosaik külföldi tanulmányútjával folyamatos visszajelzést és segítséget kapunk munkánkhoz. Ami szintén fontos, a hazai nemzetközi tornákkal a megye és a régió csapatainak nemzetközi játéklehetőséget biztosítunk. Az új MLSZ-támogatási rendszert szeretnénk több egyesülettel megértetni, hogy érdemes a jó műhelyekbe irányítani tehetségeiket. Folytatni akarjuk a magas szintű nevelőprogramunkat, melyet az MLSZ is elismert, hiszen információnk szerint az új alközponti felépítésben is szerepet kapunk.

TN