Félretett játékok

„Csak még egyszer gyere elő a résből, hol elbújtál, gyerekkorom” – énekli Cseh Tamás. Igen, tiszta erőből visszavágyom oda, ahol gyerek lehettem, ahol megóvtak a nagyok gondjaitól, oda a szülői tekintet és a szobánk között létező résbe – gondolja az elégedett felnőtt, s jó szívvel emlegeti fel a gyermekkori tevékenységeket, legyen az egy kiscsirke felnevelése, látogatás az apa műhelyében, kirándulás a nagyszülőkkel, egy várva várt karácsony, a konyhából kilengő húslevesillat, amely felállít a radírgumival dörzsölt házi feladat kényelmes közönyéből. Barak Beáta írása.

Minden mozzanat, amely később lélekben visszatér – még a nyárban érlelt homokszemek súrlódása is a lábujjak között – olyan mélyreható gyökérrel rendelkezik, amely gyökér majd felnőttkorban hajt ki, s válik virággá. A játékbaba például majd az anyai ölelésben elevenedik meg, így lesz értelmet nyert valósággá a kis kezek korai gondoskodása, s a régi tapasztalásokat szívesen felemlegető, elégedett felnőtt lesz az eredmény – mondják a szakemberek. Pedig nevelni nem tanítottak, se minket, se a felmenőinket, a boldog család sem tantárgy az iskolában. Hogy csináljuk, csellel vagy fegyelemmel? Hercegnő, tanítvány, követő vagy másik fél legyen a kisgyermek? Csak annyit tudunk, hogy egymásnak adtuk a szívünket, ez elég volt régen, s most is az.

– Barak Beáta –








hirdetés