„Félre lettünk tájékoztatva”

Tiba István és Veres Margit a februári tárgyaláson
Tiba István és Veres Margit a februári tárgyaláson - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – A korábbi alpolgármester szerint a képviselők először nem is tudtak a teljes összegről.

– Nem volt esély rá, hogy a 180 millió forintot másra fordítsuk, úgy tudtuk, céltámogatásként a sportcsarnok építésére kaptuk – jelentette ki a hivatali vesztegetéssel vádolt balmazújvárosi polgármester ügyében zajló per szerdai tárgyalásának tanúja, aki a történtek idején alpolgármester volt. Bár, mint felidézte, „mindenki akarta” a létesítményt, az is igaz, hogy „lett volna helye” a pénznek, hiszen a 2012-es költségvetést 600 millió forintos hiánnyal fogadták el. Azt állította, a képviselők arról sem tudtak, hogy 2012. december 18-án – egy kormányhatározattal – nem 180, hanem 450 millió forintot kapott a város. Úgy véli, Tiba István akkori polgármester „presztízsként kezelte, hogy a vállalkozónak beígért támogatás meglegyen”.

A Debreceni Törvényszék büntetőtanácsa azt is megpróbálta tisztázni, hogy ha céltámogatásként kapta a város a 180 millió forintot, akkor miért próbáltak feltételeket szabni az építtető vállalkozónak (K.S.-nak, a másodrendű vádlottnak), vagyis a 21 millió forint értékű kútcsövezés ügye miért mosódik folyton össze a csarnokberuházáséval? A tanú szerint Tiba István a városnak akart jót; a képviselők is elfogadták, hogy a vállalkozó bevállalta a kútcsövezés elkészítését, így nem az önkormányzatot terhelte annak költsége, holott a munka elvégzése Balmazújvárosnak talán még fontosabb is volt, mint K. S.-nak.

Habár a 2012. december 21-én a balmazújvárosi önkormányzat pénzügyi bizottsága elé került előterjesztésben az szerepelt, hogy „lehetőség van” támogatni a sportcsarnok építését 180 millió forinttal, a Veres Margit által adott szóbeli tájékoztatás ezzel nem egyezett: az akkori jegyző azt mondta, a pénzt erre a célra kapta a város – idézte fel az egykori alpolgármester szerdai tanúvallomásában a Debreceni Törvényszéken.

Ő maga először a Fidesz frakció ülésén hallotta Tiba Istvántól, hogy sikerült támogatást szereznie a beruházásra, az akkori polgármester szintén azt mondta, csak erre költhetik a 180 millió forintot. A tanú a teljes, 450 milliós összegről csak a következő évben, egy pénzügyi tájékoztatóból szerzett tudomást, „de még ott sem volt egyértelmű az összefüggés a 180 millióval”. Hogy utóbbi nem céltámogatás volt, azt csak 2014-ben az ügyészségi meghallgatáson tudta meg. A bíró kérdésére, miszerint nem tűnt-e fel, hogy valami nincs rendben, azt válaszolta: „nem volt okunk kételkedni senki szavában”. S hogy hogyan tájékoztathatta Tiba István a képviselőket arról, miben egyezett meg K. S. vállalkozóval a támogatásért cserébe akkor, amikor a testület még nem is döntött a pénz odaítéléséről? A tanú szerint Tiba biztos volt benne, hogy elfogadják a javaslatot.

A tárgyaláson szóba került az egykori alpolgármester és Tiba megromlott viszonya is. A tanú sokáig a politikus kampányát segítette, később sokat vitázott vele; úgy érezte, „a várost Tiba István és Veres Margit vezeti, a képviselők csak a gombot nyomják”. Az előző önkormányzati ciklus vége előtt 1-1,5 évvel (2013. ősze-tavasza) már kevésbé vett részt a munkában, mint mondta, Tibával „elveszett a kölcsönös bizalom”, ezzel együtt nem tartja őt ellenségének.

HBN-SzT​



Sporthírek






hirdetés