Felragyog az arca, ha meghallja a város nevét

Akt.:
Nagy Anna (balról) és Szabó Ildikó (jobbról) múltidéző beszélgetésen a Csokonai Színházban
Nagy Anna (balról) és Szabó Ildikó (jobbról) múltidéző beszélgetésen a Csokonai Színházban - © Fotó: Matey István
Debrecen – Nagy Anna 1963–1966 között volt tagja a Csokonai Színháznak.

Szinte szó szerint váltotta Tímár Évát Nagy Anna 1963-ban, hiszen abba a bérelt szobába költözött be, ahol előtte kolléganője élt. A Vár utcán lakott egy hideg és szűkös kis helyiségben, de mindettől eltekintve, nagy szeretettel gondol vissza a városra. A színésznőnek kedves emlék a Csokonai Színház, ahová a Színművészeti Főiskola elvégzése után jött, akkoriban ugyanis még kötelező volt vidéki színházhoz társulni. Ruszt József, Fényes Márta és Lengyel György korai rendezésében nyújtott emlékezetes alakításokat.

Dégi, Linka, Lontay…

– Szép szerepeket játszottam itt, a Kaukázusi krétakör Gruséjét, a My Fair Lady musical Elisáját vagy éppen a Sirály Nyináját – mondta a Csokonai történetek című színházi rendezvénysorozat egyik találkozóján. Partnerei közül Linka György, Dégi István és Lontay Margit állt hozzá a legközelebb. A színésznő a Debrecenben töltött három évad során kilenc darabban játszott, a Sirályt még a televízió is közvetítette.

Nagy Anna – aki egyébként Huszárik Kata színésznő édesanyja is – az 1960-as évektől nemcsak színházi, hanem több tucat filmszerepben is emlékezetes alakítást nyújtott, melyek közül kiemelkedő a Ranódy László rendezte Pacsirtában játszott öregedő vénlány.

HBN–VK



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés