Felnőttek vertek diákokat egy nyíregyházi kollégiumban

Felnőtt férfiak diákokat vertek össze szombaton Nyíregyházán, a Szent Imre Katolikus Gimnázium kollégiumában – tudta meg a Független Hírügynökség. Információink szerint az idegenek törtek-zúztak a folyosón, aki szembejött velük, azt megverték.

Egy odajáró gyerek édesapja értesítette a Független Hírügynökséget, hogy a nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium kollégiumába idegen férfiak rontottak be szombat délután. A neve elhallgatását kérő édesapa elmondta: a férfiak törtek-zúztak, egy feszületet is leakasztottak a falról, azzal ütötték azokat, akiket értek. Az ő fia szerencsére nem sérült meg. A diákoktól úgy tudja, a verekedés előtt az egyik kollégista keveredett vitába a 30-40 év körüli férfiakkal a lakótelepen – ahol egyébként az iskola is áll -, akik aztán nem sokkal később, többedmagukkal megjelentek az intézményben, illetve annak bejárata előtt.

Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője érdeklődésünkre annyit mondott: a nyomozás jelenlegi adatai szerint szombat délután négy ismeretlen férfi ment be a középiskola kollégiumába, ahol verekedni kezdtek az ott lévő diákokkal. A mentők három fiatalt szállítottak a nyíregyházi kórház sürgősségi osztályára, sérüléseik nem súlyosak. Hogy mi áll az ügy hátterében, egyelőre nem tudni, a tanúk és a sérültek meghallgatása szombat este is folyt a Nyíregyházi Rendőrkapitányságon. A rendőrség garázdaság miatt ismeretlen tettesek ellen indított eljárást, négy személyt keresnek az üggyel kapcsolatban.

Az iskola kollégiumában is szerettünk volna tájékozódni a részletekről, de ott egyelőre senkit nem sikerült elérni telefonon.

 

 

 A rendőrség közleménye

Szombaton délután négy személy ment be egy nyíregyházi kollégiumba, ahol három 16-19 éves diákot bántalmaztak. A fiúkat ütötték, rúgták, egyiküket egy falról leeső szentkép keretével is hátba vágták. A kollégisták valamennyien könnyű sérüléseket szenvedtek, az elkövetők elmenekültek, amikor a portás néni a nevelőtanárért szaladt. 

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság csoportos garázdaság miatt ismeretlen tettesek után indított nyomozást. A jelenlegi adatok szerint előzőleg a kollégiumba tartó fiúkba két hasonló korú személy kötött bele az utcán. A diákok bementek a kollégiumba, a kötözködők két másik társukkal, köztük egy középkorú férfival utánuk mentek és ott kezdtek verekedni.

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság nyomozói eddig két feltételezett elkövetőt azonosítottak, felkutatásuk jelenleg is nagy erőkkel folyik. A felnőtt személy ellen, akit más hatóság is köröz, elfogatóparancsot adtak ki.

 








hirdetés