Félmaratonon remekelt Lukács Laci és Dombi Tibi

Dombi Tibor és Lukács László
Dombi Tibor és Lukács László - © Fotó: Magánarchívum
Debrecen, Wels – Ismét együtt indult el egy futóversenyen a két jó barát, a Tankcsapda frontembere, Lukács László és a DVSC korábbi szélsője, Dombi Tibor. Ezúttal az ausztriai Welsben teljesítették a félmaratoni távot, mindketten nagy egyéni csúcsot futva. Laci 1 óra 38 perc 57 másodperccel, Tibi pedig 1:26:08-cal vágtatott be a célba.

– Kemény volt, de úgy is készültünk Arany Csabával, a tréneremmel, hogy kemény lesz. Bebizonyosodott, hogy jól sikerült a felkészülés, és meglett az eredménye a befektetett munkának – nyilatkozta a basszusgitáros-énekes. – Amikor az ember félmaratonokat fut, mindig igyekszik megjavítani a korábban elért időeredményeit. Ráadásul idén ezt a bizonyos felkészülést egyhetes dél-spanyolországi edzőtáborozással is megfejeltük. Ez volt a csúcs, amelyet szerettem volna valaha megfutni, mert 1:40 alatt akartam teljesíteni. Ennél több mint egy perccel jobbat futottam, aki teljesítette valaha is a félmaratont, az tudja, hogy ez elég sok. Jobb eredményt ezen a távon már nem tervezek futni, de Arany Csabival megbeszéltük, hogy amennyiben ezt az időeredményt elérem, akkor a következő egy-másfél évben felkészülünk a teljes maratoni távra. Amikor először futottam félmaratont, akkor több mint 20 perccel rosszabb idő alatt teljesítettem, ami egészen más kategória – fogalmazott Lukács, aki a Tankcsapdával gőzerővel készül az április 28-án esedékes budapesti Aréna-koncertre.

– Időarányosan jól állunk, sokat próbálunk, rengeteg az előkészületi munka is, de pontosan tudjuk, hogy mit akarunk látni és hallani. Amennyire különleges volt számomra ez a csúcsbeállítás, olyan különleges lesz a buli is áprilisban – mondta a muzsikus.

Barátjához hasonlóan Dombi Tibi is elégedetten beszélt a versenyről. – Ez volt az ötödik futásom, eddig mindig egyre rosszabbul ment, de erre most nagyon készültem, és nagy csúcsot futottam: a legjobb időmhöz képest négy perccel jobbat. Az 1:26-os időmtől jobbat elérők között már atléták voltak. Nyár óta nem futballozom, csak edző vagyok az U19-eseknél, s mivel nem tréningezek a játékosokkal, ezért reggel elmegyek futni, délután pedig erősítek, majd jöhet a fociedzés a fiúknak. Két hét múlva szeretnék indulni a maratonon Debrecenben, a Rotaryn akarom teljesíteni a távot, hiszen Pesten már futottam 42 kilométert, de itthon még nem – fogalmazott „Kicsi”, aki a Wyrfarkas dobosaként is ismert.

Utána jöhetnek a sörök

– Az is közös bennünk Lacival, hogy ahogyan ő főállású zenész, de nagyon komolyan veszi a futást, én is elmondhatom magamról, hogy sportoló voltam, de a zenélést ugyanúgy komolyan veszem. Együtt szoktunk elindulni ilyenkor, mindenki nyomja a saját tempójában, aztán a célban majd találkozunk. A verseny után a szállodában pedig jöhet a pizza, a sörök és az okoskodás, hogy mit kellett volna jobban csinálni, illetve mi volt az, amiben nagyon frankók voltunk.

HBN



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés