2012.02.8 18:09; Frissítve: 2012.02.8 18:14


Felkészülési meccsek: két döntetlen

Kazincbarcika, Mezőkövesd, Putnok – A mezőkövesdiek a Fradi tartalékcsapatánál próbáztak, a kazincbarcikaiak Egerben szerepeltek.

– Sakknyelven szólva több játékosunk ügye függőben van – mondta Szabados György vezetőedző. – Haburcsák Bertalan jelenleg ugyan sérült, de úgy néz ki, hogy Nyíregyházáról visszakerül hozzánk. Zováth János tőlünk, azt viszont nem tudom, hol folytatja, míg Török Sándor helyzete sem tisztázódott még. Három próbajátékos érkezett hozzánk Kamerunból, ők még nem léptek pályára, majd a hét végi Victory Kupán mutatkoznak be.

A hét végén

A Kazincbarcikai SC Egerben műfüvezett a Putnoki VSE ellen.

– A kolumbiai Leonardo legutóbb Sopronban szerepelt, nálunk két hétig próbajátékon van – vette át a szót Szabó János, a sárga-kékek vezetőedzője. – Ugyancsak teszteljük a diósgyőri Illést és Szabó P.-t, az ő sorsuk a szombati felkészülési meccs után dől el. A kolumbiai Gomest leigazoltuk, miként Molnár G.-t is visszahoztuk Edelényből.

A KBSC legközelebb szombaton 11 órától a szlovákiai Rimaszombat vendégeként lép pályára.

ÉM-KT


Jegyzőkönyv

 

FTC II – Mezőkövesd-Zsóry 1-1 (0-1)

Népliget, 200 néző. V.: Budai.

Mezőkövesd-Zsóry: Szántai – Nagy P. (Kaszás), Lakatos, Elek (Vámosi), Kerényi – Jeremiás, Veres, Irhás (Bagi), Sivák (Lipusz) – Husanik, Bogdány (Olasz). Vezetőedző: Szabados György.

G.: Bogdány.

Kazincbarcikai SC – Putnoki VSE 0-0

 Eger, Felsővárosi sporttelep, műfű, 100 néző. V.: Varga L.

Kazincbarcikai SC: Szabó Á. (Hamar) – Toplenszki, Komlósi Á. (Leonardo), Nyisalovits, Tátrai (Horváth Sz.) – Fehér B. (Illés), Nyitrai (Kovács B.), Vasas (Szabó P.), Kovács P. (Molnár G.) – Bene (Dávid Z.), Gomes. Vezetőedző: Szabó János.

 

Jegyzőkönyv


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Sport
Czégelék a döntőbe jutásért játszanak Szerbiában
Péntektől jövő hét szerdáig az Eb-elitkörben szerepel a magyar U19-es válogatott. tovább »
Elhunyt Elek Gyula, az FTC női kézilabdacsapatának legendás edzője
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Nyolcvan éves korában, szerdára virradó éjjel elhunyt Elek Gyula, a [...] tovább »
A DVTK elhatárolódik
Vasárnap közönségszórakoztató mérkőzésen maradt Szombathelyen pont nélkül a DVTK, ahol a vereség ellenére [...] tovább »
London 2012 – A férfi vízilabdásoknál járt az államfő
Budapest, 2012. május 22., kedd (MTI) - Áder János köztársasági elnök kedden meglátogatta a londoni olimpiára [...] tovább »
Evezős pótkvalifikáció – Nem szerzett kvótát a magyar négypár
Budapest/Luzern, 2012. május 22., kedd (MTI) - A Széll Domonkos, Elekes Szilveszter, Papp Gergely és [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés