Feljelentéstől várnak elégtételt a marhatelep körüli viták miatt

Akt.:
A 300 lelkes Folyás kis hivatala, a viták mégis ugyanolyan hangosak, mint bárhol máshol
A 300 lelkes Folyás kis hivatala, a viták mégis ugyanolyan hangosak, mint bárhol máshol - © Fotó: Kovács Péter
Folyás – Jogi úton orvosolná a Folyáson meghiúsult marhatelep miatti vitában szerzett sebeket a testület több tagja és a polgármester is – tudta meg a Hajdú-bihari Napló. Magyar Sándor faluvezető májusban az aláírásgyűjtők elleni feljelentésről készült előterjesztést vitt a képviselők elé, amit megszavaztak. Ezenkívül az egyik testületi tag egy társát is feljelentette.

Büntetőfeljelentést tesz Folyás önkormányzata a két asszony ellen, akik aláírásokat gyűjtöttek a településre tervezett marhatelep ellen. Ezt a májusi végi testületi ülésről készült jegyzőkönyv tanúsága szerint Magyar Sándor (független) polgármester javasolta a képviselőknek, akik aztán – egy nem szavazat mellett – elfogadták azt. Mint arról beszámoltunk, a befektető a tiltakozás miatt elállt a terveitől, s minden a községet érintő beruházástól visszalépett. A polgármester ezzel, illetve az önkormányzatot ért kárral magyarázta a javaslatát.

Következmények nélkül nem…

Indoklása szerint az önkormányzat iparűzési adóbevételtől esett el, az értékesített ingatlanok – összesen 12 – áráról le kell mondani, miután azt vissza kell fizetni, valamint arról a néhány munkahelyről is, amit a beruházás hozott volna. Kerestük az ügyben Magyar Sándort, nyilatkozni viszont nem akart. A május 26-i ülésről készült jegyzőkönyv szerint azt mondta, hogy a testület tagjait sértegették, korrupt­nak, „bólogatójánosnak” nevezték, és otthonukban, munkahelyükön zaklatták őket. Állítása szerint ezért került kórházba az alpolgármester. Úgy ítélte meg, ez már büntetőjogi kategória, és álláspontja szerint ha a testület mindent következmény nélkül hagy, abban a hiszemben tartja a lakosságot, hogy a faluban mindent meg lehet csinálni.

Állampolgári jogaikkal éltek

Az elfogadott határozat nevesíti is a feljelentéssel érintett két aláírásgyűjtőt. Egyikük, Váradi Lajosné érdeklődésünkre azt mondta, nem igaz az az állítás, hogy az aláírásgyűjtéskor rágalmaztak volna. Az egyik képviselőt valóban felkereste munkahelyén, de csak szót váltottak – fogalmazott. Hozzátette, értetlenül áll a fejlemények előtt, mivel állampolgári jogaikkal élve gyűjtöttek aláírásokat, majd kezdeményeztek népszavazást a marhatelep tervei ellen.


f444

Ide tervezték a telepet | Forrás: Google Maps


A határozat szerint a tények teljes ismerete nélkül és a lakosság megtévesztésével zajlott az aláírásgyűjtés. Váradi Lajosné viszont arra emlékeztetett, hogy az egyik kifogásuk éppen az volt, hogy a lakosság a tervekről nem tudott, ezért kezdeményezték falugyűlés összehívását is.

Visszalépett a beruházó

Mint arról beszámoltunk, az önkormányzat 12 belterületi telket értékesített januárban egy Aberdeen Angus marhákat tenyésztő gazdálkodónak összesen nettó 3,6 millió forintért. A polgármester egy lakos felvetésére – aki a beruházástól való elállás komolyságáról érdeklődött – a május 26-i ülésen azt mondta, írásban is megérkezett az erről szóló levél. Így a korábban elindított népszavazási kezdeményezésre vonatkozó eljárást leállították, mivel okafogyott a fejlemények tükrében.

HBN–SZZSL


Egy képviselő fordult az ügyészséghez

A megyei rendőr-főkapitányság érdeklődésünkre azt közölte, hogy hozzájuk nem érkezett feljelentés Folyás önkormányzatát, illetve a két helyi aláírásgyűjtőt illetően. A megyei ügyészség viszont arról tájékoztatott, hogy múlt héten kedden az egyik önkormányzati képviselő – tehát nem a négytagú képviselő-testület vagy az önkormányzat – tett feljelentést egy folyási lakos ellen becsületsértés vétségének gyanúja miatt. Az ügyben azóta nyomozást rendelt el a Hajdúböszörményi Járási Ügyészség.
Érdekes csavar viszont az ügyben, hogy dr. Szűcs Erika ügyészségi sajtószóvivő pénteki érdeklődésünkre azt közölte, a képviselő egy másik képviselő ellen tette feljelentését, miután idén huzamosabb időn át negatív színben tüntette fel őt, aláásva ezzel a „feljelentő közmegbizatásával összefüggő feladatellátását”.

A közlés szerint április végén például több személy előtt valótlanul azt állította, hogy önkormányzati képviselőtársa azért támogat több, a településen tervezett nagyobb beruházást, mert azokból jogosulatlanul anyagi haszna származik. Az ügyben a Hajdúnánási Rendőrkapitányság nyomoz.


Tartós békétlenség a Béke utcában

Folyás – Feljelentésről ír a polgármester a faluban kihordott szórólapon.


Marhabűztől félnek Folyáson

Folyás – Tehéntelepet építene egy gazdálkodó, aki 12 önkormányzati telket vásárolt a faluban.


Címkék: , ,







hirdetés