Felfüggesztett fogház halálos kutyatámadás miatt

Debrecen, 2014. július 1., kedd (MTI) – Gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt a legmagasabb időtartamra, öt évre felfüggesztett, két év fogházbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék kedden azt a férfit, akinek nyolc kutyája 2010 őszén rátámadt tanyaszomszédjára Nagyhegyesen. Az áldozatnak esélye sem volt a nagytestű, falkában támadó házőrzőkkel szemben, és három nap múlva belehalt sérüléseibe – tájékoztatta a törvényszék szóvivője az ítélethirdetés után az MTI-t.


Tatár Tímea közölte: az eljárás során kétséget kizáróan megállapították, hogy – a vádlott állításával ellentétben – a sértett nem ment be a tanyára, hanem a kerítésen kívül támadták meg a kutyák. Külső ruházatának foszlányait, sapkáját, pénztárcáját ugyanis a kerítésen kívül találták meg.

A kutyák a támadás hevében vonszolták be az udvarra a súlyosan sérült férfit, a sokkos állapotban lévő áldozatra 10-15 perccel később a vádlott talált rá. Mentő, majd mentőhelikopter érkezett a helyszínre, a rengeteg sérülések miatt azonban – az intenzív ellátás ellenére – a 67 éves férfi a kórházban elhunyt.

A törvényszék Mocsáry Eszter vezette büntetőtanácsa megállapította: a tragédiát megelőző években többen is tettek közérdekű bejelentést, “veszélyeztetés kutyával” szabálysértés miatt pedig a nagyhegyesi és a hajdúszoboszlói jegyző is figyelmeztetésben részesítette a vádlottat. A gázszolgáltató is intézkedést kezdeményezett a kóborló, támadásra hajlamos kutyák miatt, sőt olyannyira veszélyesnek ítélte meg a helyzetet, hogy dolgozóit ultrahangos kutyariasztóval látta el.

Az öt komondortól és a három labrador-kuvasz keveréktől a sértett is félt, többször is körbevették korábban a kutyák, még az autóját is megrágták. Sokaknak panaszkodott erről, de a jó szomszédi viszony érdekében nem tette szóvá, hanem védekezésképpen láncos botot tartott magánál.

A vádlott a jegyzői figyelmeztetések után két méter magas kerítéssel vette körbe ingatlanát, de a kutyák ezután is kijártak a tanyáról. A támadás napján is – miközben a vádlott a közelben szalmabálákat rakodott – kijutottak a házőrzők a nagykapun. A bíróság szerint a vádlott tisztában volt a veszéllyel, de nem volt körültekintő, a nyolc kutya elzárásáról, felügyeletéről nem gondoskodott.

A Debreceni Törvényszék ítélete nem jogerős, az ügyész súlyosításért, a védő felmentésért fellebbezett, a vádlott három nap gondolkodási időt kért.

– MTI –