Félezer hallgató ad reményt

Gortka-Rákó Erzsébet általános dékánhelyettes
Gortka-Rákó Erzsébet általános dékánhelyettes - © Fotó: Matey István
Hajdúböszörmény – A hallgatók szakmai felkészülését is segíti a kar harmadik alkalommal megszervezett konferenciája.

A speciális nevelési igényű, magatartási vagy tanulási problémákkal küzdő gyerekek oktatási, nevelési problémáiról és azok megoldásáról tanácskozott több mint százötven szakember a Debreceni Egyetemen tartott III. Különleges Bánásmód Nemzetközi Konferencián. Az intézmény Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kara tavaly indította el gyógypedagógiai képzését, amely minden várakozást felülmúlt. A két évfolyamon csaknem 500 hallgató tanul, akik pótolhatják a hazai szakemberhiányt.

Határon túlról is

– A szakhoz kapcsolódó képzési és tudományos munkánk meghatározó szerepét hangsúlyozva februárban a kar nevét is módosítottuk. Az egyre növekvő hallgatói létszám miatt pedig bővíteni kellett a hajdúböszörményi campust, a helyi önkormányzat ajánlott fel oktatási célra egy csaknem 1800 négyzetméteres régi iskolaépületet, amit néhány nap múlva birtokba is vehetnek a diákok és az oktatók – hangsúlyozta Bálint Péter dékán a GYGYK konferenciájának megnyitóján. A hallgatók szakmai felkészülését is segíti a kar harmadik alkalommal megszervezett Különleges Bánásmód Konferenciája, melyre százötven gyógy- és óvodapedagógiai szakember, valamint hazai és határon túli képzőintézmények, illetve szakszolgálatok képviselői érkeztek. A plenáris üléseket követően hat szekcióban folyt a tanácskozás a legfontosabb témakörökben.

Tudományos háttér is

– Előadóink a sajátos nevelési igényű és hátrányos helyzetű fiatalok mellett a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel küzdő, vagy éppen a tehetséges gyerekekkel kapcsolatos legújabb kutatási eredményeket hozták el az érdeklődő szakembereknek. Sőt, idén először a doktorandusz hallgatók is bemutatkozási lehetőséget kaptak egy külön szekcióban – tájékoztatott Gortka-Rákó Erzsébet általános dékánhelyettes.

A konferencia kísérőprogramjaként pedig Jeremy Parrott és Parrott Gábor, valamint a Dr. Molnár István Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény tanulóinak időszakos kiállítása is megnyílt – olvasható az unideb.hu-n. A kar gyógypedagógus-hallgatói és a gyakorlóóvoda apróságai előadásukkal színesítették a szakmai eseményt.

A rendezvényen részletesen megismerhették a résztvevők a kar Különleges Bánásmód folyóiratát is, amely a gyógypedagógia szak tudományos hátterét erősíti. A lap negyedévenként megjelenő internetes periodika, mely a különleges bánásmódot igénylő személyekkel kapcsolatban közöl kutatási beszámolókat, módszertani tanulmányokat, tematikus összefoglalókat, recenziókat, valamint aktuális híreket. Interdiszciplináris jellegénél fogva a lap közzéteszi a különleges bánásmódot igénylőket általában érintő vagy csak egy-egy speciális csoportjukra fókuszáló írásokat is, amelyek például a pedagógia, a gyógypedagógia, a pszichológia, az orvostudomány, a gazdaságtudomány, a jogtudomány, a szociológia, a közigazgatás, a politológia, vagy egyéb területek felől reflektálnak a témára. Alapító főszerkesztője Mező Ferenc (PhD).

HBN