Felavatták Kölcsey Ferenc mellszobrát

Felavatták Kölcsey szobrát a Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskolában
Felavatták Kölcsey szobrát a Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskolában - © Fotó: KFRGyÁI
Debrecen – Az iskola által megrendelt szoborra a szülők segítségével teremtették elő a pénzt.

Leleplezték Juha Richárd szobrászművész Kölcsey Ferencet ábrázoló bronz mellszobrát június elsején a Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskolában – tudatta az intézmény.

Ember Sándor, az iskola igazgatója köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy tavaly hoztak döntést a Kölcsey emlékhely kialakításáról, a szoborra pedig a iskolai bolhapiac bevétele által, vagyis a szülők segítségével teremtették elő a szükséges pénzt. – A Himnusz költőjétől állhatatosságot, küzdőszellemet, a szeretet és a hit megtartó erejét, továbbá hivatástudatot tanulhat a mai fiatalság – mondta Vitéz Ferenc főiskolai docens a diákoknak. Az ünnepségen közreműködött az iskola Vox Iuventutis Gyermekkara és oboán Vincze Kármen hetedikes tanuló.

A szobrot Juha Richárd szobrászművész és az iskola igazgatója avatta fel. Az alkotás, ami mostantól a református gyakorlóiskola udvarát díszíti, két hónap alatt készült el.

HBN








hirdetés