Felavatták Dr. Papp Ferenc emléktábláját

Felavatták Dr. Papp Ferenc emléktábláját
Felavatták Dr. Papp Ferenc emléktábláját - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – A Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság néhai igazgatójának tiszteletére Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata állíttatott emléktáblát a Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt. kezelésében lévő Erdőspusztai Arborétum területén, a TIVIZIG közreműködésével.

Dr. Papp Ferenc 1959-től 1975-ig volt a TIVIZIG igazgatója. Az igazgatóság vezetőjeként meghatározó szerepe volt a Debreceni Erdőspuszták tórendszerének létrehozásában. Dr. Papp Ferenc 2015. április 14-én lett volna 90 éves.

Az emléktábla avatási ünnepségén Dr. Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere köszöntő beszédében hangsúlyozta: Dr. Papp Ferenc életének és munkásságának gazdagságát jelzi, hogy az emléktábla felállításához három szervezet, a Debreceni Önkormányzat, a Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt. és a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság fogott össze.

Dr. Szlávik Lajos, a Magyar Hidrológiai Társaság elnöke igazi mérnökemberként jellemezte Dr. Papp Ferencet avatóbeszédében, olyan mérnökemberként, aki mindig az emberek szolgálatát tartotta elsődleges feladatának.

Az emléktáblát Dr. Papp Ferenc családja, valamint egykori kollégák, barátok és jelenlegi vízügyi, erdészeti dolgozók jelenlétében leplezte le Dr. Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere, Dr. Szlávik Lajos, a Magyar Hidrológiai Társaság elnöke, Juhász Lajos a Nyírerdő Zrt. vezérigazgató-helyettes és Bara Sándor, a TIVIZIG igazgatója.

– TIVIZIG –








hirdetés