Félünk tőlük vagy sajnáljuk a vakokat?

A hatályos jogszabályok kötelelezővé teszik, hogy a vakvezető kutyák gazdájukkal együtt bárhová bemehessenek.

A kutya a vak ember szeme, ő életük része, a legnagyobb segítség abban, hogy épségben átérjenek az úttesten, hogy biztonságban érkezzenek meg otthonukba. Van azonban, aki ezt nem nézi jó szemmel. A nagy áruházláncok közül a megkérdezettek mindegyike úgy nyilatkozott, náluk ez nem okoz problémát, a dolgozóknak kiadták a jogszabályok hatályba lépésekor az ukázt: be kell engedni őket-együtt.

Bodoricsné Vince Zsuzsa 22 éves, korábban grafikusnak készült, három éve veszítette el látását. Így ismerte meg Rumit, a most 4 éves vakvezető labrador retrivert.

“Számtalan attrocitás ért”

Zsuzsa elfogadta sorsát. Így, vakon is boldogul Debrecenben. Nem volt azonban mindig így.
Számtalan attrocitás érte már. Egyszer a buszra nem akarták felengedni Rumival, de volt, hogy a bevásárlóközpontban a biztonsági őrök körbeállva szólították fel: “Takarodj innen a rühes kutyáddal!”
A bocsánatkérés megtörtént, a jogtalan, megalázó helyzet után azonban vajmi kevés az esély a felejtésre. Bár még így is szívesebben megy hipermarketbe- ott elég nagy a tér, hogy kikerüljék a vásárlók, van lehetősége a fehér bottal kitapintani, merre jár. Nem csak ez az oka azonban, hogy visszatér megszégyenítésének helyszínére.
“Amikor még közlekedni tanultam, a botommal levertem egy csomag édességet az alsó polcról egy kis élelmiszerüzletben. A boltos kiabált velem, hogy menjek onnan, ha nem tudok közlekedni. Azóta nem szívesen megyek kisebb boltokba”

Debrecenben nem toleránsak

Zsuzsa tapasztalata szerint a debreceniek húsz százaléka kedves, segítőkész a vakokkal szemben, de általában ők sem tudják, hogyan közeledjenek hozzájuk- annyira ügyelnek arra, hogy ne sértsék meg őket. Nyolcvan százalék azonban nem tud mit kezdeni Zsuzsa helyzetével. Míg például Budapesten azonnal átadják neki a helyet és a boltos is rögtön a segítségére siet, addig itt, keleten volt rá példa, hogy amint meglátta őt Rumival az eladó, rögtön sarkon fordult.
“Minden ember fél, hogy elveszíti a látását. Mi ezt testesítjük meg. Az emberek vagy félnek a vakoktól vagy sajnálják őket”- mondja az életvidám lány, akiről sokszor azért nem hiszik el, hogy vak, mert szeme épnek tűnik, egyenesen ránk szegezi a tekintetét- neki a látóidege sérült.

Néha azonban, aki felismeri hátrányos helyzetét, vissza is él vele. Zsuzsának volt dolga olyan pénztárossal, aki kevesebbet adott volna vissza neki- ha nincs egy jószándékú barát a közelben- kihasználva azt, hogy a magyar bankókat a vakok számára megkülönböztethetetlenül hozzák forgalomba.

Miért van szükség Rumira?

Rumival egy szobában alszanak, a Zsuzsa a kezéből eteti, a kutya pedig a mancsával jelez, ha akar valamit. Egyfolytában egymáshoz érnek, hogy tudják, hol a másik, és milyen lelkiállapotban van. Különleges kommunikációjukat látva messze nem a gazdi és kutya benyomását keltik, inkább társak ők a mindennapokban.
Amikor Zsuzsa emberi társaság hiányában indul útnak, ott van mellette Rumi, aki megakadályozta már vakkantásával és mancs-csapásaival, hogy kizsebeljék a lányt. Rumi egyedülálló módon nem csak vakvezetésre képes, de Zsuzsa epilepsziás rohamait is előre jelzi, így van ideje a gazdinak biztonságban elhelyezkedni.

Vele teljes életet élhet, és olyan élményekben lehet része, mint a látóknak.