Fejlesztésekkel szabnák át a fürdővárost

Akt.:
Az új részleg madártávlatból a látványterv szerint
Az új részleg madártávlatból a látványterv szerint - © Forrás: Magánarchívum
Hajdúszoboszló – A Karib-térséget idéznék meg az új strandrészleggel – ezúttal a turisztikai elképzeléseket mutatjuk be.

Turisztikai létesítményeinek korszerűsítésében látja pozícióinak megőrzését és fejlődés lehetőségét Hajdúszoboszló önkormányzata. Ez derül ki a képviselő-testület elé került anyagból, amely Pávai Vajna-terv néven összegzi a következő évek városfejlesztési stratégiáját. Ennek alapja, hogy kiemelt turisztikai desztinációvá válna a város, ezáltal újabb pályázati források nyílnának meg Hajdúszoboszló előtt. Az előterjesztés szerint a fürdőből, a turizmusból is keletkező, illetve a pályázati lehetőségek kihasználása révén befolyó bevételeket a város egész területének fejlesztésére fordítanák.

Ennek részeként megújítanák Hajdúszoboszló gyógyparkját. Erre egy GINOP-pályázat révén közel 1,3 milliárd forintot fordítanának, ehhez 986 millió forintot szeretnének elnyerni. Ebből épülhet meg az új szabadtéri színpad a mostani helyén, szebbé tennék a Szent István parkot, korszerű árusító pavilonok is létesülhetnek.

Sziklák, dús növényzet

A fürdő fejlesztésére is komoly terveik vannak: bővítenék a gyógyfürdő szolgáltatásait, illetve megépítenék Tahiti Beach szabadtéri wellness fürdőt. Ennek kapcsán Czeglédi Gyula, a Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. vezérigazgatója elmondta: természeti környezetben alakítanák ki a medencekomplexumot, amelyet vízesés sziklák, dús növényzet tarkítana. Magasabban és alacsonyabban lévő, összefüggő és tagolt vízfelület egyaránt helyet kapna a komplexumban, abban szigeteket, félszigeteket alakítanának ki.

tb2

Így fest majd a Plitvice medencecsoport | Forrás: Magánarchívum

Mozgó, áramló, pezsgő víz, zuhatag, dögönyöző élményelemek színesítenék a szolgáltatást. A fürdőparadicsomot idéző fürdővel főként a négycsillagos szállodákat igénybe vevőket, a középkorúakat és a kisgyermekes családokat szólítanák meg. Az összesített vízfelület 2 ezer 500 négyzetmétert tehet ki. A részlegben elkészülése esetén körülbelül ezer vendég lazíthat egyszerre.

tb3

Ilyen lesz az Amazonas jakuzzi | Forrás: Magánarchívum

Emellett korszerűsítenék az Árpád-uszodát is, ezzel csökkentve a létesítmény energiaigényét.

Kicsiny fúrótorony

A Hajdú Camping területén gyógyvízre alapozott szanatóriumot, gyógykórházat álmodtak, de a szálláshelyeket is fejlesztenék: a Szép Ernő utcai egykori Széchenyi Kollégiumot felújítanák, és alacsony kategóriás szálláshellyé alakítanák. Az önkormányzat egy többfunkciós rendezvénycsarnok építését is tervezi pályázati forrás felhasználásával. A komplexum kulturális és sportrendezvények mellett konferenciák, bemutatók, vásárok helyszíne is lehet majd. Ezres-kétezres befogadóképességgel számolva két-hárommilliárd forintos költséggel számolnak.

Bővítenék a turisztikai övezetet, hogy a turisták ne zsúfolódjanak össze, hanem térben széthúzva találják meg a fürdőzés utáni kikapcsolódás lehetőségeit. Ezért is szeretnék teljesen felújítani a Mátyás király sétányt, a Pávai Vajna és a Gábor Áron utcákat pedig bevonnák a sétálóövezetbe (de részben sétáló utca lenne a Szilfákalja is). Az autós forgalmat segítenék a jelzőlámpás csomópontok bővítésével. A Hőforrás–Fürdő utca–Debreceni út csomópontban a körforgalom közepén Pávai Vajna Ferencre utalva egy fúrótorony élethű kicsinyített másolatát építenék meg. Szintén tervezik a Bánomkert erdős, ligetes részét parkerdővé alakítását, a nemrégiben megvásárolt volt Honvéd-üdülő területét pedig szabadidő központ kialakítására látják alkalmasnak. Az anyag szerint egyébként Hortobággyal lovas turisztikai együttműködésben gondolkodnak, és egy lovas központot építenének.

HBN


Elbírálásra várnak

Az áprilisi 20-i ülésen – a helyi televízió felvétele szerint – dr. Sóvágó László (Összefogás) azt mondta, a Pávai Vajna-tervben megfogalmazottakra az év végén még visszatérnek, akkor véglegesítik. Az ülésen a Fidesz-frakció több javaslatot megfogalmazott. Elhangzott, hogy a fejlesztésekre egymilliárdos tartalékkal bír a város, és az is, hogy több pályázat – köztük a gyógyhelyfejlesztésre vonatkozó – hónapok óta elbírálásra vár. A képviselők (egy tartózkodással) megszavazták az előterjesztést.



A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .