Fejlesztések sora várható

Hajdú-Bihar – Karácsonyig tizenhét felhívást hirdetnek meg.


692 milliárd forint értékű forráskeret meghirdetése előtt állnak a megyék és a megyei jogú városok 2015/2016-ban. Legkésőbb karácsonyig 17 felhívást tesznek közzé a települési önkormányzatok részére – hangzott el a Magyar Államkincstár Megyei Igazgatósága által szervezett Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Információs Napok szerdai sajtótájékoztatóján.

Pályázati kritériumok

Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke néhány kötelező indikátort ismertetett, amelyeknek mindenképpen meg kell majd valósulniuk. Legfontosabb prioritásként a fejlesztett vagy újonnan létesített ipari területeket említette, melyek megalapozzák a gazdaságfejlesztést és a munkahelyteremtést – ezeknek több mint 85 hektárnak kell lenni. A megyében felújított vagy korszerűsített utakat legalább 21 kilométerrel kell növelni, míg a bölcsődei elhelyezésben 276 helyet szükséges fejleszteni.

A pályázatok érintik a városi területeken létrehozott terek és zöld területek arányát is, melyek a tervek szerint minimum 86 ezer négyzetméterrel lesznek nagyobbak a megyében. Továbbá kötelező kialakítani még 42 kilométer kerékpárutat, megvalósítani 57 egészségügyi alapellátással kapcsolatos szolgáltatást, valamint felújítani 72 szociális városrehabilitációban lévő önkormányzati ingatlant.

Az úgynevezett foglalkoztatási paktumban 2665 embernek kell munkahelyet biztosítani. A kormányhivatal feladata a kereskedelmi és iparkamarával, az agrár­gazdasági kamarával és a megyei jogú várossal olyan járási paktumok létrehozása, melyek a hátrányos helyzetű munkavállalókat segítik a jövőben.

– Kidolgozunk egy befektetés-ösztönzési stratégiát, melyben a megye iparterületeiben a foglalkoztatás, az oktatás, a szakképzés és az egészségügyi háttérrel kapcsolatos anyag készül el – mondta Pajna Zoltán. Hozzátette: a megyében gazdálkodó vállalkozásokat is támogatni kell, leginkább a feldolgozóipart.

Könnyebb pályázás

A jövőben egyszerűbb pályázati felhívások jelennek meg és lényegesen kevesebb bürokratikus tennivalóval fog járni egy projektre való jelentkezés a 2014-20-as forrásokra. A pályázati összegek jelentős részét megyei felbontásban a megyék határozzák meg – nyilatkozta dr. Tiba István megyei fejlesztési miniszteri biztos. Hozzáfűzte, a kormány határozott szándéka 2017 közepéig az összes pályázati felhívást megjelentetni. Azoknak, akik forráshoz jutnak, szükséges a teljesítményindikátorokat teljesíteni.

HBN–VK



Sporthírek






hirdetés