Fehér bot helyett négylábú kísérő

Akt.:
Fehér bot helyett négylábú kísérő
© Fotó: Derencsényi István
Debrecen – A vakvezető kutya nemcsak segítője, hanem társa is a látássérülteknek.

Sikeres közlekedésbiztonsági vizsgát tett csütörtökön a látássérült Móricz Ádám és Bözsi, a vakvezető labrador retriever. Olyan útvonalon kellett végighaladniuk, ahol a zebrás és lámpás átkelés, lépcsős, illetve a tömegközlekedési feladatokat is teljesíthettek. Végezetül, a fegyelmezésnél és a behívásnál azt figyelték, hogy a 2,5 éves kutya mennyire fogad szót gazdájának.

Ádám korábban fehér bottal közlekedett, de tavaly augusztus óta már Bözsi segíti a forgalomban. – Sokkal egyszerűbb így, nincs bennem feszültség, ha elindulok valahova, nagyobb biztonságban érzem magam. Ha ismeretlen területen járok, elég szóbeli tájékoztatást kérnem – mondta Ádám, majd felhívta a figyelmet arra, hogy vannak bizonyos helyzetek, amikor elkél a segítség.

– A kutya nem tudja, mikor vált zöldre a lámpa, s mikor kell indulni. A tömegközlekedési eszközök számát se ismeri fel, és nem tudja, melyik megállónál kell leszállni. Ilyenkor jó, ha szólnak és segítenek nekünk – sorolta, majd hozzátette, hiába aranyos és szép a kutya, munka közben nem szabad megsimogatnia senkinek, nehogy elvonják a figyelmét.

Visszavonásig érvényes

– Vagy felajánlanak nekünk fajtatiszta, egészséges labrador vagy golden retriever kutyákat, vagy pedig kölyökkoruk óta egy nevelőcsalád gondozza őket. Ha a mentális és egészségi állapota is megfelelő a kutyusoknak, hat-nyolc hónap kiképzést kezdünk el, aminek utolsó szakaszában a leendő gazdival kezdődik a gyakorlás. Ezt követi a páros vizsga, amit nem kell időközönként újra letenni – mondta Nyíriné Kovács Mária, a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola habilitációs kutyakiképzője.

HBN–VK

Címkék: ,







hirdetés