Fegyvertelenek vagyunk

Mosolymellőző jegy ellenőrző, „jónapotkívánokra” választ nem fecsérlő. Sok divatszatyorral egy hajléktalanba botoló, okosmobilon a szörnyű szegénységről jajjongó. A Csepelről olvadt műanyag szagot magával vonszoló gyári napi túlélő és mellette a négyórás munka-ajánlat súlyos terhére megálljt parancsoló, barátjának panaszkodó. Horváth Borbála írása.

Egy jól öltözött, egy szakadt ugyanabba az irányba, messzibe révedő. A szamárfüles független országos sajtó fölött dühödten ciccegő, vagy belenyugvón hümmögő. A pár a metró aluljáró padján: a hosszú göndör haj alatt születő, s szemhéja mögé bújtatott álmát a párja kulcscsontgödrébe ültető lány. Egy ügyes diák, két mankóval könnyedén a mozgólépcsőre kaptató. A színes budapesti masszában megakad a tekintet két fekete oszlopon. A Terrorelhárítási Központ katonáinak csupán a szeme fedetlen, egyenruhában, karnyi fegyvert markolva gyökereztek le. A fent soroltak bármelyike lehet terrorista, vihetnek a táskájukban bombát. A nyomozókutyán – ebből eggyel találkoztam a fővárosban, TEK-essel lépten-nyomon – kívül feltehetőleg senki nem fogna szimatot egy szatyorban cipelt robbanószerkezetre. S ha mégis, egy öngyilkos merénylővel viszonylag kis hatékonyságú érv „az állj vagy lövök”. Nyílt fegyveres támadás vagy túszejtés esetén persze megnyugtató lenne a katonák jelenléte, másként azonban feszélyező.

– Horváth Borbála –








hirdetés