Fegyveres rablás Miskolcon

Fegyveres rablás Miskolcon
Miskolcon a Szentpéteri kapui városrészen található takarékszövetkezetet rabolta ki egy ismeretlen férfi szerda délelőtt 10 óra után néhány perccel. Az elsődleges adatok szerint az alkalmazottól egy fegyvernek látszó tárggyal a kasszában lévő pénzt követelte.


Miután felszólításának az ott dolgozó eleget tett, gyalogosan távozott. A támadás során személyi sérülés nem történt. Azt, hogy a rabló mennyi pénzzel távozott még nem lehet tudni. Annyi bizonyos, hogy 30 év körüli volt a támadó, de még az sem derült ki, hogy egyedül vagy társakkal hajtotta-e végre a rablást.

A huszas éveiben járó, 170-175 cm magas  férfi az adatok szerint a támadáskor egy sapkát viselt a fején,  szeme elé pedig egy fekete színű necc szerű anyagból  pántot kötött, ezzel takarta el arca egy részét.

Ruházatáról pedig egyelőre azt tudjuk, hogy fekete színű – az időjárásnak megfelelő – vastag dzsekit viselt, aminek ujján teljes hosszban egy fehér csík húzódik.

A támadás idején a takarékszövetkezetben 3 alkalmazott tartózkodott, akiket a támadó nem bántott.

A rendőrség forrónyomos csoportja  helyszínel, adatokat, információkat gyűjt jelenleg.

Fontos – a rendőrség számára hátráltató tényező az, hogy a szövetkezet riasztója az ország másik részén jelzett be – ám arról a vagyonvédelmi cég nem adott tájékoztatást a rendőrségnek, így – az üldözés szempontjából – jelentős perceket veszítve indult csak a rendőri intézkedés.

Ha legközelebb jön

Mi járhat fegyveres rablásért?

A fegyveresen elkövetett rablás nagyon súlyos bűncselekmény. Tettesét alapesetben akár 5-től 10 évig terjedő börtönbüntetéssel fenyegeti a törvény.


Az utcán, amivel ez valójában nem egy forgalmas járdaszakasz, kevesen tartózkodtak. A szomszédos bolt dolgozóinak emlékezetében még éberen él az öt hónappal ezelőtt, kétszáz méterrel távolabb lévő postafiókban történt fegyveres rablás is. Akkor a támadó kerékpáron menekült el. Annak a rablásnak az elkövetőjét még találták meg. Ezzel együtt is aggódnak a bolt dolgozói: mi lesz, ha legközelebb hozzájuk megy be a fegyveres…?

A pénzintézet szomszédságában lévő üzlet dolgozói hangoskodást és kiabálást hallottak a túloldalról. Valaki azt ordított, hogy zárják be az ajtót. Valójában ezekben a pillanatokban játszódott le a rablás a fal másik oldalán. Amikor azonban a gyanút neszelő bolti dolgozó kiment az utcára, már csak annyi láttak félig-meddig, hogy valaki elszalad, és nyomában a földön tíz-húszezres bakók peregtek ki, és hullottak a járdára. A takarékszövetkezetből azonban senki nem jött ki. néhány pillanat múlva kiderült azért nem, mert még mindig a fegyveres fenyegetés hatása alatt voltak.

Aggódó férj Egerből

Nem sokkal a rablás után Egerből is érkezett egy civil autó a tetthelyre, de a sofőr nem a hatóság embere volt, hanem annak az asszonynak a férje, akire rászegezték a fegyvert. A nő a támadó elmenekülése után azonnal haza hívta férjét. Az illető korábban közszereplő volt, de most nevének elhallgatását kérte. Annyit tudtunk meg tőle a beszélgetés során, hogy mivel ennek a takarékszövetkezetnek a Nagyávthy utcában található fiókját fegyverrel már többször megtámadták és ki is rabolták, a dolgozók (asszonyok) egymás között itt is aggódta. Szinte előre sejtették, hogy egyezer rájuk is kerülhet a sor., Az időpont pedig most jött el. Azok a pénzintézeti dolgozók akiket pedig korábban műár megtámadtak és kiraboltak, a mai napig nem tudták megemészteni és feldolgozni azt a sokkot, amikor a fegyver csöve rájuk irányult. A másik helyszínen legutóbb még a el is dördült a pisztoly, de szerencsére senki nem sebesült meg. Azt a rablópárost pedig egy napon belül elfogták a rendőrök. Később azonban a szembesítésnél már nem könnyű pillanatokat éltek át ezek a nők…
PT
Ha megszólal a riasztó

Ma már nem minden pénzintézetben működik olyan riasztó rendszer, mely a rendőrségen szólal meg – tudtuk meg Hényel Zoltántól, a Felaxy Biztonságtechnikai és Vagyonvédelmi Kft. egyik vezetőjétől. (Ez a cég a kivonuló járőrszolgálata a kirabolt takarékszövetkezet távfelügyeletét végző Group 4 S Zrt-nek .) A pénzintézetek általában maguk kérik föl valamelyik vagyonvédelmi szolgáltatót biztonsági rendszerük kiépítésére. A riasztásjelzés a szolgáltató monitoring központjában szólal meg. Amint beérkezik a pánikjelzés, a cég kiküldi saját kivonuló állományát és szükség szerint értesíti a rendőrséget is.

– Szerdán az első jelzéseket a Group 4 S Zrt. távfelügyeleti központja észlelte – nyilatkozta lapunknak Hényel Zoltán. – Ők értesítették a Felaxy Kft-t mint a Group 4 szerződött kivonuló partnerét, akinek a járőre a szakszerű intézkedést megtette.








hirdetés