Fazekas: Magyarország 90 év alatt megduplázta erdőterületét

Akt.:
Budapest – Magyarország 90 év alatt megduplázta erdőterületét, ami azt jelenti, hogy az országban mintegy 2 millió hektár erdő van; ez az ország területének több mint 20 százaléka – közölte a földművelésügyi miniszter kedden Budapesten, az Erdők Világnapja alkalmából rendezett ünnepségen.

Fazekas Sándor elmondta: az erőterület fele állami erdő. Az erőterület nagysága Magyarországon folyamatosan gyarapszik; évente 5-10 ezer hektárral.

A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar erdők által megkötött széndioxid mennyisége mintegy 3 millió személygépkocsi kibocsátásával egyenlő.

Úgy vélte, nem lehet elégszer rámutatni, hogy az erdőterület az ország egyik legfontosabb természeti erőforrása, a nemzet kiemelkedő jelentőségű kincse. Védelmi funkciójában a biológiai sokféleség megtartó ereje, a gazdasági funkcióban a fa megújuló energia- és nyersanyagforrásként szolgál, a minőségi élet egyik alapfeltétele. Emellett az erdő közjóléti funkciójában számos egészségügyi, szociális, turisztikai, valamint oktatási és kutatási területen szolgálja az embereket.

Fazekas Sándor az MTI-nek elmondta: a tárca arra törekszik, hogy az erőgazdálkodás pozitív folyamatai tartósak legyenek. Ezért az új erdőtörvény az erdőtelepítések egyszerűsítését, a magánerdő-gazdálkodók számára könnyítéséket, például adminisztráció csökkentést tesz lehetővé. Célkitűzés az is, hogy a különböző eljárási díjak csökkenjenek illetve megszűnjenek. A miniszter szerint az erdőtörvény módosításának vitája – előreláthatólag – két héten belül megkezdődik az Országgyűlésben.

Az Erdők Világnapja alkalmából rendezett ünnepségen Fazekas Sándor és Bitay Márton, a földművelésügyi tárca állami földekért felelős államtitkára kitüntetéseket adott át. Munkájuk elismeréseként 6-an a Pro Silva Hungariae Díjat; 4-en a Pro Silva Hungariae Emlékplakettet, 16-an pedig Miniszteri Elismerő Oklevelet vehettek át.

– MTI –








hirdetés