Fazekas: határidőre kifizetik az agrártámogatásokat

Alsónémedi – Határidőre, június 30-ig valamennyi 2015. évi egységes agrártámogatási kérelmet kifizetnek az igénylőknek – jelentette be Fazekas Sándor szerdán a Pest megyei Alsónémediben megtartott sajtótájékoztatóján.

A 170 ezer egységes kérelemre (ez váltotta fel a területalapú támogatást) több mint egymillió kifizetés történt meg a jogcímeken – közölte a földművelési miniszter.

Ennek keretében 432 milliárd forinthoz jutottak a gazdák, amiből 390 milliárd forint uniós, 42 milliárd forint pedig nemzeti forrás – tette hozzá.

A miniszter hangsúlyozta: azzal, hogy képesek tartani a támogatások kifizetésének határidejét, lehetőség nyílik agrártámogatási előleg kifizetésére is, ami jelentős előnyt jelent a magyar gazdáknak.

Gyuricza Csaba, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnöke kiemelte, hogy az unió 28 tagállama közül, a kifizetési határidő betartása nyomán, csupán 11 ország tudta vállalni, hogy előleget ad a gazdáknak és csak 4 olyan tagállam volt, amely előlegként, úgynevezett zöldítési támogatást is tudott fizetni.

Ez utóbbi jogcímen, 114 milliárd forintot utaltak át a termelőknek – fűzte hozzá az elnök.

Arról is szólt, hogy csupán 1412 elutasító határozat születetett azokkal szemben akik jogosulatlanul kívánták igénybe venni a támogatásokat, ami kevesebb, mint az elmúlt évben.

Közlése szerint az eddiginél is több előleg kifizetése érdekében bevezették az előzetes ellenőrzés jogintézményét. Ennek nyomán 48 ezer gazda kapott lehetőséget arra, hogy a hibákat kijavítva szankciómentesen tudja igénybe venni a támogatást – mondta Gyuricza Csaba.

– MTI –








hirdetés