Fatum-Nyíregyháza – Csak a legmerészebb álmaikban gondolták

Akt.:
Többek között dr. Kovács Ferenc és dr. Szabó Tünde is a helyszínen izgulta végig a döntőt
Többek között dr. Kovács Ferenc és dr. Szabó Tünde is a helyszínen izgulta végig a döntőt - © Fotó: Muzslay Péter
Nyíregyháza – Az edző szerint a kupagyőzelem értékét tovább növeli a békéscsabaiak nemzetközi eredményessége.

Ki ne hallotta volna már, a Fatum-Nyíregyháza vasárnap 3:0-ra megverte a Békéscsabát a Magyar Kupa érdi döntőjében, ezzel megvédte címét.

– Jól sikerült ez a mérkőzés, a legmerészebb álmainkban gondoltuk csak, hogy ilyen demonstratívan tudunk játszani a Békéscsaba ellen – értékelt Hollósy László, a Fatum vezetőedzője. – Ki kell emelni, hogy rettentően erős, profi játékosokkal teletűzdelt csapatról beszélünk, nem véletlen, hogy a CEV-kupa négyes döntőjébe is bejutottak, ami külön értéket ad a győzelmünknek, amellett persze, hogy a legfontosabb maga a kupasiker. Ez hatalmas fegyvertény, mérhetetlenül boldogok vagyunk.

Az előző meccsek folyománya

Az edző a döntő előtti napokban azt mondta, jelenthet egy kis plusz a csapatának, ha a csabaiaknak eszébe jut a nyíregyháziak ellen elszenvedett eddigi négy vereség.

– Bizonyos szituációkban, főleg akkor, amikor nem ment a csapatuknak, kisebbfajta elbizonytalanodás látszott rajtuk – fejtette ki a tréner. – Betudható lehet annak, hogy előtte négyszer megvertük őket, de ez csak a következmény, azt a négyet is be kellett húzni, ez az ötödik ennek a folyománya lehetett. Alapvetően nagy fokú motiváltság van a lányokban, mindig felspannolva játszanak a Békéscsaba ellen. Mindig kihívás egy ilyen erős együttessel mérkőzni, mi is akkor tudjuk igazán megmutatni, hogy mit tudunk.

Kiváló hangulatú meccs volt

A nyíregyháziak kiváló hangulatban játszhatták a rangadót.

– Kifejezetten örülünk, hogy most már ennyien elkísérnek minket. Úgy érződött, bőven voltak annyian, mint a csabaiak. Csodálatos hangulatot teremtettek az élőképpel, és mérkőzés közben is a frenetikus buzdításukkal. Sikerült egy picit hazai pályát teremteniük – zárta a szavait Hollósy László.

Még talán otthon sincs ilyen szurkolás

Több mint kétszázan kísérték el a címvédő nyíregyházi csapatot Érdre, és ha már ott voltak, fergeteges szurkolásban részesítették kedvenceiket. A drukkerek egy látványos élőképpel, a „Valósítsátok meg az álmainkat”, valamint a „Harcoljatok Nyíregyházáért” felirattal és zászlókkal köszöntötték övéiket a bemutatásnál.

– Elsősorban egy nagy koreográfiával készültünk, ami majdnem harminc négyzetméter volt összesen, a képen egy kéz volt, ami tartotta a kupát a címer előtt – mondta az egyik vezérszurkoló, Farkas Viktor. – Nagyon örülünk, hogy be tudtuk vonni a többi szurkolót is, és olyan hangulatot teremtettünk együtt, amilyen még otthon sem volt talán. Mindenki kitett magáért, tudjuk, hogy ez hatalmas löketet ad a lányoknak. Nagy öröm természetesen nekünk is, mert együtt éljük át ezeket a szép sikereket.

MK


Örömszavak: Így látták az érintettek

Varga Elizabet-Lenke: Nagyon büszke vagyok a lányokra, igazi csapatmunka volt. A taktikánk az volt, hogy minden labdát fel kell szedni, nem szabad, hogy azonnal földet érjenek. Jó védekezésre alapoztunk, amiből aztán hatékony támadásokat akartunk építeni. Ezt sikerült is megvalósítani.

Tóth Fruzsina: Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült másodjára is megnyerni a Magyar Kupát. Sokat dolgoztunk ezért. Úgy jöttünk ide, hogy ezt a kupát nem fogjuk kiadni a kezünkből. Egyénileg voltak már szerintem jobb mérkőzéseim is, de örülök, hogy én lettem a csapat legjobb játékosa.

Szanja Kalicsanin: Nem mondhatom, hogy ilyen különbségű győzelemre számítottunk, hiszen már megverni is nagyon nehéz ezt a csapatot. Most másodszorra sikerült a kupadöntőben. Ugyanakkor nagy reményekkel érkeztünk a meccsre, nagyon jól felkészültünk. A kemény munka kifizetődött.

Danielle Brisebois: Mindig nagyon jó a Békéscsabával játszani, mi pedig rendszerint minden tekintetben jól felkészülünk ezekre a meccsekre. Büszke vagyok az MVP-címemre is, sok jó játékos szerepelt ezen a döntőn, és köszönöm a csapattársaimnak is, mert nélkülük ez nem jöhetett volna össze.

Tatjana Matics: Nagyon boldog vagyok, hogy nyertünk, a három nullánál szorosabb meccsre számítottunk. Csak a mi játékunkra koncentráltunk ezen a mérkőzésen. Nagy siker, hogy ötödször is legyőztünk a Békéscsabát, ez nem csupán a véletlen műve, keményen megdolgoztunk ezért a sikerért.

Horváth András: Örülök a győzelemnek, ami a szezonunkban részsikert jelent, és hogy haza tudtuk hozni újra a kupát, rengeteget dolgoztunk ezért. Már „csak” a bajnokságra kell koncentrálnunk, folytatnunk kell az alázatos munkát! Köszönjük mindenkinek a szurkolást, nagyon sokat segített!


Űrös évek után ismét a csúcs

Kőhalmi Richárd: áldozatos munka, középtávú célmeghatározás.

Egykoron edzőként volt hasonló sikernek részese Kőhalmi Richárd, most klubvezetőként. A Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit Kft. ügyvezetője nem titkolja, mennyire örül a címvédésnek.

– A kétezres években hál’ istennek elkényeztettük magunkat és a szurkolókat is a hasonló sikerekkel – kezdte érdeklődésünkre Kőhalmi Richárd. – Aztán volt egy nagy űr, de tavaly óta áldozatos munkával, egy középtávú célmeghatározással úgy néz ki, hogy ismét a csúcsra fogunk kerülni.

Nem szakadt meg a sorozat

– Többen is mondták már: nem lehet véletlen, hogy zsinórban ötször nyertünk a Békéscsaba ellen. Tudjuk, hogy minden sorozat megszakad, szerencsére a négy bajnoki után a most legfontosabb ötödik találkozón, a kupadöntőn ez nem így történt.

– A bajnokság még tart, várjuk annak is a kimenetelét. Úgy vélem, szerényen dolgozva ott is meglepetést tudunk majd okozni – így Kőhalmi Richárd.

ML