Fatolvajok ellen fejezték be a nyomozást

Akt.:
Fatolvajok ellen fejezték be a nyomozást
Fatolvajok ellen fejezték be a nyomozást - © Fotó: police.hu
Hosszúpályi – Hosszúpályi külterületén több mint 200 mázsa fát vágtak ki azok a férfiak, akik ellen vádemelést javasolnak a rendőrök.

Egy állampolgár tett bejelentést 2014. március 1-jén 12 óra körüli időben a rendőrségre arról, hogy három férfi Hosszúpályi külterületén engedély nélkül fát vág ki az ő telke közelében.

fa_1

A bejelentést követően a rendőrök a helyszínre mentek és tetten érték a helyi lakosokat, akik egy teherautóval tüzelőt szállítottak, ezért kérdőre vonták őket.

A három férfi azt mondta engedéllyel vágták ki a fát, azonban az egyenruhások felvették a kapcsolatot a területek tulajdonosaival, akik elmondták, ők adtak engedélyt fakitermelésre, de nem akkora mennyiségre.

A körzeti megbízottak bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt elfogták és a Hosszúpályi Rendőrőrsre előállították A. Bélát és társait, majd házkutatást tartottak a férfi lakásán, mely során megtalálták és lefoglalták a fa kivágásához használt láncfűrészt, valamint több mázsa fát.

fa2_2

A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a terhelteket és megállapították, hogy A. Béla, A. Béla valamint T. György megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2013 decemberétől folyamatosan vágtak ki engedély nélkül Hosszúpályi külterületén különböző mennyiségű nyár és fűzfákat.

Az 59, 34 és 31 éves férfiak ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a Debreceni Rendőrkapitányság befejezte és a keletezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.

fa3_2

– Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság –