Falról leakasztott gitár vezetett a szenvedélyhez

Falról leakasztott gitár vezetett a szenvedélyhez
© Fotó: magánarchívum
Debrecen – Szabó Krisztián számára zenélés érzelem, nem pusztán technikai bemutató.

Kávéházakban, koncerteken, színházban – Szabó Krisztiánnak nem számít hol, csak zeneszerető közönség előtt játszhasson. A Csokonai Színház operatagozatának ügyelője ugyanis már 23 éve gitározik, és teljesen egyedül tanult meg zenélni a hangszeren. – Otthon a falra felakasztva lógott egy gitár, mivel édesapám nem profi szinten, de tudott játszani. Mindig is tetszett a hangszer, egy nap pedig leemeltem a falról, és önmagamtól kezdtem el pengetni a húrokat, amely később a szenvedélyemmé vált, az utóbbi években pedig már saját zeneszámokat is írok, és versenyeken is indulok a műveimmel.



Ugyanakkor ennek nem az a célja, hogy nyerjek, csupán a tudásomat szeretem felmérni a többiek között – fogalmazott a fiatalember. Megjegyezte, ma már nehezebb megtalálnia a csendet, mert a zene mindenhol körülveszi az életét.

Fél évszázados darab

– A saját világomat igyekszem kifordítani a kinti felé, a zene számomra a lélek tükre. A zenélés érzelem, nem pusztán technikai bemutató. Klaszikus gitáron játszom, de a spanyol hangszerelés, a flamenco is vonz, mindemellett maga a hangszer is érdekel, összesen nyolc darabot tartok, amelyek között van olyan, amely már közel fél évszázados, viszont ugyanolyan jól szól, mint a legmodernebb gitárok – mondta a zenész. Kiemelte, ha teheti, napi több órát gyakorol, ennek eredménye pedig többek között, hogy játszott már országos kereskedelmi rádióban, valamint a Kodály Filmharmóniával egy Morricone Tribute koncerten, az álma viszont az, hogy a zenélésből tudjon megélni.

HBN








hirdetés